„Hinni kell minden igaz szó erejében” • Bodnár Gyula

0 nézet

0 szereti

2022. május 22. vasárnap

A második rész (egy valójában befejezhetetlen beszélgetésből.) Bodnár Gyula író, újságíró, szerkesztő, akinek „a közírás az igazi területe, leginkább a kulturális publicisztika, az emberi kommunikáció változatai”.

Méltatói többek között kiemelik tárcáinak, tárcanovelláinak, esszéinek, riportjainak, karcolatainak mikrorealizmusát, „hiszen a mindennapok töredékes észleléseiben is képes felfedezni a szürke napok csodáit, a banalitásokban megbújó titokzatos életet”, ugyanakkor írásainak jellemzője a „kiolthatatlanul szenvedélyes közéletiség”, melynek kérdései az anyanyelv tartományaitól az irodalmon, színházon, oktatásügyön, különösen pedig a múlt század második felében évenként ezreket vonzó és aktivizáló amatőr művészeti mozgalom számtalan leágazásáig, a gyermekkori emlékek megidézéséig terjednek.

Az irodalommal rokon műfajokat művelő Bodnár Gyula könyveivel kapcsolatban olyan jelzőket is kiemelnek kritikusai, mint a tömörség, pontosság, sokszínűség, megtoldva fogékonysággal, szociális érzékenységgel, együttérzéssel, hitelességgel, őszinteséggel, nagyvonalúsággal, de egyben fegyelemmel s szigorú, kendőzetlen ítélettel.

„Akkor is tisztán, világosan kell fogalmazni, ha egy ember olvassa el az írásodat” – vallotta egyik beszélgetésében.

A beszélgetést 2021 októberében rögzítettük. A kérdező: Haraszti Mária.

Az első rész itt elérhető.

Bodnár Gyula: Álmatlan

hajnali négy
esővel ébreszt az ég
a párkányon
kopog
kint vagyok?
bent vagyok?
csörren az ablaküveg
belépek magamhoz
ázott ürge ázott ürgéhez
eső verejték
mindegy
miben fetreng bennem
mi voltam mi lettem
nyitja már száját
az ágy
zuhanok
fülembe suttogok
mégis melyik vagyok te
melyik vagy én
és hol a jövő
válaszra nincs idő
elnyel a mély
se kint se bent
se múlt se jelen
se így se úgy
sehogy se másképp
megfojt a sötétség
pedig mondják pirkadatkor is
van fotóra alkalmas
óra kék
csak éppen szekrénybe zárva
a fényképezőgép
de mire lenne a kép
mordul az ég boltja
ajtaján egymást taposva
menekülnek a csillagok
a felhőkön át látható
hagynám én is itt e századot
rideg ól
idegen
népzene szól
a hanyatt dobott rádióból