80 éve, 1942. március. 15-én Budapesten háborúellenes tüntetést tartottak. A II. világháború éveiben a hatalom a háborús propaganda erősítésére használta fel a forradalom ünnepét, 1942-ben azonban a Petőfi-szobornál háborúellenes tüntetéssé változott a békepárti ellenzék koszorúzása. A Magyar Történelmi Emlékbizottság által szervezett esemény Közép-Európa legnagyobb háborúellenes megmozdulása volt, amelyre zömmel szervezett munkásokat, munkásfiatalokat mozgósítottak a baloldali pártok.
Ma ismét csak koszorúzási ünnepségeken, nagygyűléseken mondhatja el az autokrácia ellen végre közösen fellépő magyar ellenzék a maga beszédeit, mert a „közszolgálati” sajtóban csak a hatalomnak szabad…
Ismét háborús helyzet van. Bármikor átlépheti a határt az agresszor. Országainkban hatalmas sorok várnak útlevélre, hogy ha kell, menekülhessenek, mint most azok, akik feje fölül tüzérségi lövedékek zúzzák rommá az otthonukat.
Megint olyan kort értünk meg, amikor a tiszta szavak jelentésével a százszor gyávák élnek vissza. Petőfi Sándor, a mai nap szimbólumává lett, tragikus sorsú magyar költő szavai máig érvényesek:
„Vannak hamis próféták, akik
Azt hirdetik nagy gonoszan,
Hogy már megállhatunk, mert itten
Az ígéretnek földe van.
Hazugság, szemtelen hazugság,
Mit milliók cáfolnak meg,
Kik nap hevében, éhen-szomjan,
Kétségbeesve tengenek.
Ha majd a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
Mert itt van már a Kánaán!”
Én szemfedőlapod lerántom:
kelj föl és járj, Petőfi Sándor.
Zúg Március, záporos fény ver,
suhog a zászlós tűz a vérben.
Hüvelyét veszti, brong a kardlap:
úgy kelj föl, mint forradalmad!
Szedd össze csontjaid, barátom,
lopnak a bőség kosarából,
a jognak asztalánál lopnak,
népek nevében! S te halott vagy?!
Holnap a szellem napvilágát
roppantják ránk a hétszer gyávák.
Talpra Petőfi! Sírodat rázom:
szólj még egyszer a Szabadságról!
Fent: