Harry Potter-rajongók, figyelem, itt a Hogwarts Legacy

Hogwarts LegacyA Sony tett róla, hogy a rajongók óvatos optimizmussal tekintsek az év végére tervezett megjelenésre, tegnap ugyanis egy 14 perces bemutatót tettek közzé, ami alapján a Hogwarts Legacy első ránézésére mindent megtestesít, amit a Harry Potter rajongók valaha akarhattak egy játéktól.

A bemutató alapján a fejlesztők tényleg komolyan gondolták a nyílt világot, és azt is, hogy ez a világ minden eddiginél részletgazdagabb legyen. A Roxfortot már korábbi játékokban is többször sikerült egész jól felépíteni, de arra például sosem volt még lehetőség, hogy mind a négy iskolai ház klubhelyiségét bejárják a játékosok. Most lesz, mert mind a négy roxforti házba bekerülhet az ember. Ismerős helyszínek és szereplők is lesznek, ki lehetett szúrni például a prefektusi fürdőt, a játékmenet szempontjából is fontos Szükség Szobáját és a könyvekben is feltűnő kísértetet, Félig Fej Nélküli Nicket is. Ezen túl pedig nemcsak Roxmortsot és a Tiltott Rengeteget lehet majd felfedezni, hanem korábban sosem látott helyszíneket is.

Hogwarts Legacy

A játékmenetről is kiderült sok minden, a varázslás például ránézésre olyan, mintha bármelyik modern akció-szerepjáték harcrendszerét ráhúzták volna a későbbi filmek pálcaforgató küzdelmeire. A klipek alapján nem is nézett ki rosszul, de ez alapján persze nem nagyon lehet eldönteni, hogy jó lesz-e vagy sem. A harcrendszert különféle speciális képességekkel testre is lehet szabni, ha valaki lopakodni akar, megteheti majd. A varázslatokat kell majd használni a különféle fejtörők megoldásához is, de lesz még bájitalfőzés, sőt, a Szükség Szobáját segítségül hívva bázisépítgetés és állatnevelgetés is.

Arról, hogy ennek a rengeteg funkciónak mi ad majd keretet, egyelőre nem sok mindent tudni, mert a sztoriról viszonylag keveset beszéltek. Eszerint lázongó koboldok állnak majd a konfliktus középpontjában, akik a sötét varázslókkal is összeszűrték a levet, és fontos problémát jelent majd az is, hogy a főszereplő olyan mágiát tud megzabolázni, amit még a tanárai sem értenek. Apropó, főszereplő: a játékos által irányított karakter az első évét kezdi majd meg a Roxfortban, de nem elsősként, hanem ötödévesként. Ez a játékmenet szempontjából logikus, hiszen így sokkal több lehetőség van a kezében, de az érdekes kérdés, hogy hogy lesz megmagyarázva ez a dolog, még akkor is, ha látványosan utalgattak arra, hogy egy év alatt be fogunk pótolni minden kimaradt ismeretet.

Ezen túl is vannak még tisztázatlan dolgok, a fent említett mobiljátékra hajazó dolgok mellett például az is, hogy biztos jó ötlet-e ennyi mindent bezsúfolni egy játékba. Az viszont legalább már kiderült, hogy mikrotranzakciók nem lesznek majd a játékban, úgyhogy emiatt tutira nem kell aggódnia senkinek. (via TELEX)

(Visited 37 times, 7 visits today)

További hasonló témájú videók