100 éve született Pécsi Sándor

A Nagy Romulus – Pécsi Sándor, Ilosvay Katalin

Pécsi Sándor kétszeres Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész 1922. március 18-án született Sajószentpéteren, és 1972. november 4-én hunyt el Budapesten. Szülei a Felvidékről menekült magyar nemesemberek voltak. 

„A Pécsi családi név. De nem cs-vel, hanem ch-val írják. A Péchyt én póriasítottam Pécsire – közismert álszerénységem okából… Különben családunk Eperjes környékéről, Pécsújfalu községből származik… A kassai Miklós-börtönben találtam is egy körözvényt, Emerich Péchy aláírással. Ez az ősöm valami Habsburg-párti pernahajder kapitány lehetett. A körözvényben ugyanis megtiltotta Eperjes férfilakosságának, hogy Kossuth-szakállt, pakompartot s egyéb hazafias szőrzetet viseljen. Legyen békétlen haló porában!”

Diákként nyolc évig a Sárospataki Református Kollégiumban tanult, és nem sokon múlott, hogy nem lett lelkész belőle. Helyette színésznek tanult, a Színművészeti Akadémiát 1944-ben végezte el, s a Miskolci Nemzeti Színház, 1946-ban Művész Színház, majd 1948-ban a Madách Színház tagja lett.

Fent: G. B. Shaw: Tanner John házassága – Pécsi Sándor Mendoza rablóvezér szerepében; Madách Színház (1965) • Rendezte: Ádám Ottó.

A Színházi adattár 143 alakítását listázza. Nehéz kiemelni közülük a legfontosabbakat, így maradjunk a legemlékezetesebbeknél. Volt Eddie Carbone (A. Miller: Pillantás a hídról), Mendoza (G. B. Shaw: Tanner John házassága), Gogol: A revizorának Polgármestere, Miller (Schiller: Ármány és szerelem), Peacock (Brecht: Koldusopera), Sebő (Németh László: Paphucshős), Luka (Gorkij: Éjjeli menedékhely), egyik utolsó szerepeként Queeg Herman Wouk: Zendülés a Caine hadihajón című drámájában, eljátszotta Molière Dandin Györgyének és Dürrenmatt A nagy Romulusának címszerepét.

A filmszalag is őrzi alakját: Talpalatnyi föld, Úri muri, Kiss Katalin házassága, Föltámadott a tenger, Bakaruhában, Szent Péter esernyője, Liliomfi, A Noszty fiú esete Tóth Marival, A hamis Izabella, A Pál utcai fiúk (1968), Utazás a koponyám körül, Jó estét nyár, jó estét szerelem!, A fekete város ma is bizonyítják, micsoda jellemszínész volt Pécsi Sándor, aki széles eszköztárból válogatva, de mindig óriási kedvel, humorral és lefegyverző öniróniával játszott.

A színművész zsenialitását őrzi Fényes Szabolcs és Szenes Iván Gyermekkori álmok című dala, amelyet Pécsi Sándor a Fuss, hogy utolérjenek! című nagy sikerű film zárásában adott elő.

Az őrült naplója (hangjáték)

Közreműködik: Hidas Frigyes, Lajos Attila, Marton József
Zeneszerző: Pertovics Emil
Dramaturg: Maráz László
Rendező: Cserés Miklós dr.
Fordította: Makai Imre
fotó: Pécsi Sándor a Magyar Rádió 20-as stúdiójában / 1962 / Szalay Zoltán /Fortepan