Plague Inc. – Előrejelzés, vagy játékos tudomány?

Plague IncReklámnak is vehetnénk, de nem az. Inkább előrejelzés, a vírusok, kórokozók szaporodását, fertőzőképességét bemutató oktatóanyag. Nem is új. A Plague Inc. egy valós idejű stratégiai játék, melyet 2012-ben adtak ki iOS és Android platformokra, majd 2015-ben Windows Phone-ra is megjelent.

A játékos egy betegséget irányít, mellyel az egész világot meg kell fertőzni. Természetesen az országok vezérei nem hagyják ezt, és ellenszert kezdenek fejleszteni, ha észreveszik a betegséget (el lehet kerülni, ha tünetmentes). Ha 100 százalékra kifejlesztik az ellenszert, akkor a betegség „eltűnik”, és a játékos veszít.

A játékot a brit „Ndemic Creations” stúdió készítette. Később Linux, Windows, Xbox One és PlayStation 4 platformokra is megjelent, „Plague Inc: Evolved” címmel. A játék pozitív kritikákat kapott, az IGN például 10-ből 7 pontra értékelte. A Plague Inc. lenyűgözően összetett és precízen összerakott darab, az egyes játékhelyzetek szimulációja fantasztikusan élethűnek tűnik, és indie játék létére még szépen is néz ki.

A brit csapat alkotása nem csak a játékosokat ragadta meg, hanem még az amerikai járványügy, vagyis a CDC is érdeklődést tanúsított iránta. Állításuk szerint az egyedi megközelítést és ötleteket felvonultató minőségi szimuláció alkalmas arra, hogy megragadja az átlagos lakosság figyelmét, és ezáltal az ismeretterjesztés eszköze legyen, így előszeretettel alkalmazzák oktatási célra, különféle demonstrációkra. A felhasználókról készült felmérések szerint jól mérhető, hogy ha valamilyen betegség vagy akár szezonális járvány üti fel a fejét, az aktív játékosok száma jelentősen megugrik. 

A játék legújabb DLC-csomagjában azonban fordul a kocka, a Plague Inc: The Cure ugyanis egy világméretű pandémia megfékezésére fekteti a hangsúlyt. Mindezt kutatással, teszteléssel, fertőtlenítéssel, maszkokkal és országméretű lezárásokkal tehetjük igazán hatékonnyá – ismerős a helyzet?