Ardamica Ferenc 80 éves

Ardamica Ferenc Szászi Zoltánnal – 2016

80. születésnapja alkalmából idézzük fel Ardamica Ferenc író, műfordító, újságíró munkásságát.

»A Losoncon 1941-ben született, a mai napig a felvidéki kisvárosban élő Ardamica Ferenc írásművészetében és novellista munkásságában egymás mellett van jelen szabályosság és szabálytalanság, a folytonosság és a drámai megszakítottság, a magyar próza lélektani realista hagyományainak tudatos követése, valamint a saját sorsból adódó megtörés, cezúra, kihagyás. Írásai a korai Móriczéra emlékeztető alapélmények kosztolányis színezettségét mutatják – ennyiben föltétlenül a magyar realizmus folyamatosságát képviseli –, pályája viszont a némaság és a termékenység, a koncentráltság és a „kiengedés”, az ellazulás változékonyságát mutatja« – írja róla tanulmányában Mezey László Miklós.

Általános iskolai tanulmányait szülővárosában végezte el. 1959–1961 között Losoncon kertészeti segédmunkásként dolgozott. 1961–1967 között zsákoló, majd raktári segédmunkásként tevékenykedett. 1962-ben közölte első novelláját. 1964–1967 között a Füleki Gimnázium diákja volt. 1967–1972 között a városi nemzeti bizottság pénzügyi szakelőadója volt. 1968–1989 között nem jelenhetett meg könyve, ekkortájt a salgótarjáni Palócföld jelentette meg írásait. 1972–1973 között a városi építési vállalat bérelszámolója volt. 1973–1974 között Füleken minőségi ellenőr és zománcozó volt. 1974–1990 között szülővárosában patkány- és féregirtással foglalkozott. 1990 óta tagja a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának, a Szlovákiai Műfordítók Társulásának. 1990–1991 között az Ipoly című járási hetilap szerkesztőjeként dolgozott. 1992–1993 között a Nógrádi Szó alapító főszerkesztője volt. 1993 óta szabadfoglalkozású író. 2000 óta a Magyar Írószövetség tagja.

Videó: 75. születésnapján Szászi Zoltán köszöntötte. A felvétel 2016-ban készült.

(Visited 228 times, 8 visits today)

További hasonló témájú videók

%d bloggers like this: