Elhunyt a nyolcszoros Tony-díjas, Oscar-díjas Stephen Sondheim
Haraszti Mária

Meghalt Stephen Sondheim zeneszerző, dalszövegíró, az amerikai zenés színház legmeghatározóbb alakjainak egyike. November 26-án, cunnectucuti otthonában hunyt el 91 évesen.
Sondheim első jelentősebb munkája a West Side Story szövegkönyve volt, amelyet 27 évesen írt.
Méltatói szerint neki köszönhető, hogy a musical mára egy árnyaltabb, gazdagabb és intellektuálisabb műfaj, mint amilyennek eredetileg indult a múlt század elején.
A nyolcszoros Tony-díjas, Oscar-díjas (a Dick Tracy betétdaláért) és Pulitzer-díjas zeneszerző és dalszövegíró életművével szülőhazájában szinte tudományos alapossággal foglalkoznak: művészetét és műveit évtizedek óta könyvek, tanulmányok sokaságában, külön róla szóló folyóiratban értelmezik és elemzik, bár a felszínesnek és hatásvadásznak csúfolt musical világában alkot, szórakoztató formában boncolgatva társadalmi és emberi problémákat.
A Broadwayen 1962-ben debütált zeneszerzőként az Ez mind megtörtént útban a Fórum felé című musicaljével. A 70-es években karrierje beindult és olyan musicalek születtek tollából, mint például az Egy kis éji zene, a Pacific Overtures, a Sweeney Todd és a Merrily We Roll Along.
A mozi világában először 1974-ben, a Stavisky… című filmben dolgozott, majd további sorozatok és filmek érkeztek, mint például a Vörösök, vagy a Dick Tracy betétdala, amiért az Oscar-díjat kapta.
Sokak szerint a XX. század második felének legbefolyásosabb és legnagyobb zeneszerzője volt. A West Side Story mellett a Gypsy dalszövegeit is ő írta. 2015-ben elnöki kitüntetésben és elismerésben részesítette Barack Obama, 2008-ban életműdíjat kapott a Tony Awards keretén belül és átnevezték a Henry Miller színházat az ő tiszteletére.
Passiója egy teljes előadás formájában:
Music and Lyrics by Stephen Sondheim. Book and Direction by James Lapine.
Szereplők:
Clara – Marin Mazzie
Giorgio – Jere Shea
Colonel Ricci – Gregg Edelman
Doctor Tambourri – Tom Aldredge
Lieutenant Torasso – Francis Ruivivar
Sergeant Lombardi – Marcus Olson
Lieutenant Barri – William Parry
Major Rizzolli – T. J. Meyers
Private Augenti – John Antony
Fosca – Donna Murphy
Fosca’s Father – Andy Umberger
Fosca’s Mother – Linda Balgord
Ludovic – Christopher Peccaro
Mistress – Colleen Fitzpatrick