Szigligeti Ede: Liliomfi • Szigligeti Színház (teljes előadás)

A szolnoki Szigligeti Színház megnyitásának 111. évfordulóján, 2011. október 15-én mutatták be a színház névadójának máig legnépszerűbb vígjátékát. A nagyváradi születésű szerző elmondások szerint, 1849-ben mindössze két délután alatt írta meg a Liliomfit, keletkezési körülményei okán többen „ostromállapotbeli elmeszüleménynek” nevezik.

A vígjáték cselekménye a műfajhoz illően bonyodalmas: Szilvai professzornak az a terve, hogy gyámsága alá tartozó unokaöccséhez feleségül adja titokban nevelt gyámleányát, Mariskát. A fiú közben a professzor tudta nélkül Liliomfi néven színésznek áll, s mint „éhenkórász teátrista” meghódítja Mariska szívét. A megözvegyült professzor ellenzi a házasságot, éppen attól félti a lányt, akihez feleségül szeretné adni. Liliomfi pedig azt hiszi, hogy nagybátyja akarja elvenni szerelmét. Más választás nincs: szökni kell. A hű színésztárs, Szellemfi segít a terv megvalósításában és a szálak összekuszálásában.

Szigligeti Ede Váradon született. Apja papnak szánta, de az ifjú előbb orvosi, majd végül mérnöki pályát választott. Aztán a színház rabja lett. Apja kitagadta, ekkor választotta nevét is.

A színház mindenese volt, sokat írt, a munka megszállottja volt. Ő teremtette a népszínmű műfaját, ellátta a magyar színpadokat eredeti alkotásokkal, amelyekben jó szerepeket írt.

Rendező: Keresztes Attila m.v.

Díszlet: Mira János m.v.

Jelmez: Bianca Imelda Jeremias m.v.

Zene: Cári Tibor m.v.

Játsszák: Hajdú Géza, Csíky Ibolya, Pitz Melinda, Hunyadi István, Kardos M. Róbert, Szotyori József, Gajai Ágnes, Pál Hunor, Dimény Levente, Varga Balázs.

Szigligeti Színház, Szigligeti Társulat, 2011

További hasonló témájú videók