Többet költöttek bakelitlemezekre az amerikaiak, mint CD-kre

Első hallásra rendkívül furcsa trendet leplezett le az amerikai lemezkiadók szövetségének (RIAA) a zenei adathordozókkal kapcsolatban a napokban nyilvánosságra hozott jelentése. Ennek adatai szerint ugyanis az idei év első felében több pénzért vásároltak bakelitlemezt az amerikaiak, mint amennyit CD-k beszerzésére költöttek.

Erre utoljára a CD technológia bevezetésének hajnalán, az 1980-as évek elején volt példa, amióta a modern, digitális technológián alapuló lemezek mindig több eladást produkáltak, mint a másfél százados elven alapuló bakelitkorongok. Egészen eddig – most ugyanis a jelek szerint utóbbiak visszahódították meghatározó pozíciójukat az egykor őket leváltó kompakt lemezektől az eladások tekintetében.

Mindennek hátterében természetesen nem egy általános érvényű technológiai visszafejlődés áll, hanem az, hogy a vásárlók minden korábbinál kisebb összeget költenek fizikai adathordozók megvételére, ami helyett az online zeneterjesztési formákat – a streaminget és a letöltést – részesítik előnyben.

Ugyanakkor a fizikai zenehordozókon belül a visszaesés sokkal súlyosabban érinti a CD-ket, amiket közönségesnek tekintenek a vásárlók, mint a bakelitlemezeket, amiknek ugyan egy szűk, de nem elhanyagolható rajongótábora kitart a manapság már kuriózumnak számító megoldás mellett, és hajlandó viszonylag nagyobb összeget is költeni arra.

Annyira, hogy utóbbiak eladási számai még egy picike, 2.3%-os növekedést is képesek voltak produkálni az eladott darabszám vonatkozásában, míg CD-kből 45.2%-kal kevesebbet adtak el az idei év első felében, mint egy évvel korábban. Ugyanakkor az eladási értéket tekintve még ennél is durvább különbség mutatkozik a két formátum között, mivel a bakelitlemezek 3.6%-kal több bevételt produkáltak, míg a CD-lemezeladások összeértéke 47.6%-kal csökkent. /pcforum/

 

(Visited 16 times, 1 visits today)

További hasonló témájú videók

%d bloggers like this: