Greta Garbo, az „isteni”

A némafilmekben vált tehát világhírűvé a 115 éve született Greta Garbo John Gilbert oldalán, aki háromszor kérte meg a kezét, és háromszor kapott kosarat a következő mondat kíséretében: „A feleség olyan csúnya szó.” Az első hangosfilmje előtt külön reklámkampányt folytattak Garbo beszél jeligével. Ebben még arra is nagy figyelmet fordítottak, hogy az első angol szavakat azért svéd akcentussal ejtse ki.

Hangosfilmjei közül kiemelkedik a Mata Hari, Grand Hotel, a különös sorsú svéd uralkodónőről készült Krisztina királynő, Anna Karenina és A kaméliás hölgy.

Nagy női sorsokat alakított a vásznon rendkívüli átéléssel, és talán nem is véletlenül, hiszen amit eljátszott, a hűvös, titokzatosságra épülő nő képét ő a valóságban is élte. Azaz ezt mutatta kifelé. Ernst Lubitsch rendező volt az, aki eldöntötte, ideje megmutatni egy másik Greta Garbót is, aki életteli, vidám, és sokat mosolyog.

A Ninotchka című filmjében a filmszínházak közönsége már ezt láthatta a színésznőből. Ezt a vonalat követte George Zukor is 1941-ben A kétarcú nő című vígjátékkal. A közönség azonban a régi, megszokott Garbót igényelte, úgyhogy ezzel a váltással szinte tönkrement az addig kialakított imázs. Garbo ekkor döntött úgy, hogy abbahagyja a színészkedést.

Pályája csúcsán tűnt el a film világából egy szempillantás alatt. A II. világháború idején a svéd náciellenes kémszervezet tagja volt, ahová életét kockáztatva embereket szervezett be.

Kapcsolódó:

Greta Garbo: kövéren és ferde fogakkal nem kellett a filmiparnak