Immanuel Kant (1724–1804)

215 éve halt meg Immanuel Kant, az egyetemes filozófiatörténet egyik legjelentősebb gondolkodója. Az észről, a szabadságról, a kritikáról és az emberiség nagykorúságáról vallott nézetei hatásukban jóval túlmutatnak korukon.  A kelet-porosz Königsbergben (a második világháború vége óta Kalinyingrád) született és ott élte le egész életét, mint az egyetem filozófiaprofesszora. A felvilágosodás vezérgondolatát fejezte ki szállóigévé vált mondása: „Sapere aude! Legyen bátorságod a saját értelmedet használni!”

Hiszen a felvilágosodás az emberi ész szabad használatára szólít föl, alapelve az autonómia, az emberi ész önmagának való törvényadása. Első, ún. „prekritikai” korszakában Kant a XVIII. századra általában jellemző műveket írt, közülük leghíresebb Az ég általános természettörténete és elmélete („Allgemeine Naturgeschichte und Theorie des Himmels”, 1755), melynek a Naprendszer keletkezéséről fölállított elméletét később a francia csillagász Laplace mint természettudományos hipotézist részletesen kidolgozta.

A későbbiekben, elsősorban Hume, részben Rousseau filozófiájának megismerése nyomán Kant más irányokba kezdett tájékozódni, s ún. „kritikai fordulata” után kidolgozta saját, kritikai filozófiáját. Kantot mélyen befolyásolta az újkori természettudományok fejlődése; épp ezért elviselhetetlennek tűnt számára, hogy a filozófia (a tudományok szerinte legkiválóbbika), amely az ember sajátos képességére, az észre támaszkodik, tévedésről-tévedésre sötétségben botorkál: Istenről, szabadságról, a lélek halhatatlanságáról véget nem érő viták folynak. Ahhoz, hogy a filozófiát mint biztos tudományt megalapozzuk, Kant háttérbe szorítja ezt a három problémát, és – egy lépéssel továbbhaladva – megkérdezi, miként lehetséges a metafizika mint tudomány. A filozófia legelső feladata Kant szerint ugyanis az, hogy saját lehetőségi feltételeit kutassa. A filozófia és egyáltalán minden tudás és tudomány lehetőségi feltétele maga az ész és ennek saját természete szerinti használata. Az első feladat tehát az ész vizsgálata, még minden tudás és minden tudomány előtt. Ezzel Kant egy ún. „kopernikuszi fordulatot” hajt végre a filozófiai szemléletben. A vizsgálathoz nem használhatók föl a tudományok, az észnek saját magát kell önmaga bírósága elé állítania, önmagának kell önmagát megítélnie. Miután Kant szerint minden tudás feltétele (az észhasználat mellett) az, hogy valamiről tudunk, és ez a valami, amiről tudunk, az észtől különböző valami, ami az érzékelés útján „bejön” a megismerő képességbe, az ész megismerő szerkezetét mint tudás-feltételt az empíriától független módon kell feltárni.

Kant szerint az ember és így a filozófia három fő kérdése:

  • 1. Mit tudhatok?;
  • 2. Mit kell tennem?;
  • 3. Mit remélhetek? –

bár ez a három kérdés végül is összefoglalható ebben az egyben:

  • 4. Mi az ember?

Kant alapvető vizsgálódásai az e kérdésekre adható válasz lehetőségeire vonatkoznak. 

____________________

Kapcsolódó:

Megismerheted a kanti kopernikuszi fordulatot, mely óriási változást hozott a gondolkodástörténetben.

Kant és Nietzsche felfogása a jóról.

 

(Visited 7 times, 7 visits today)
%d blogger ezt szereti: