Kazimir Károly (1928–1999)

90 éve született Kazimir Károly Kossuth- és Jászai-díjas érdemes és kiváló művész-rendező, színházigazgató, főiskolai tanár.

1928-ban született szegény családban Budapesten, a VII. kerületi „Csikágóban”, iskolába a Nefelejcs utcai apácákhoz járt. 

Már gyerekként vonzotta a színház varázslatos világa: bejárt az Erzsébetvárosi Színházba, kannából ivóvizet kínált a nézőknek, s a színészek kifutója lett. A II. világháború után Szegedre utazott, elvégezte Lehotay Árpád színiiskoláját és három éven át színészkedett különböző vidéki társulatoknál. Jelentkezett a színművészeti főiskolára, de ott – noha nem ez volt eredeti szándéka – már rendezést tanult. 1953-ban végzett, és a Nemzeti Színház rendezője lett. Később kinevezték a Pécsi Nemzeti Színház igazgatójává, fél év múlva a már a Miskolci Nemzeti Színház főrendezője, majd 1957-től a fővárosi Petőfi, 1958-tól a Vígszínház rendezője volt.

 

Örkény István: Tóték • A Budapesti Thália Színház előadása • Rendező : Kazimir Károly • Díszlettervező: Rajkai György érdemes művész • Jelmeztervező : Rajkai György • Zenéjét összeállította: Prokópius Imre

• Szereplők:

  • Az őrnagy: HARSÁNYI GÁBOR
  • Tót: NAGY ATTILA
  • Tótné: PÉCSI ILDIKÓ m. v.
  • Ágika: JANI ILDIKÓ
  • A postás: SZABÓ GYULA
  • Tomaji plébános: GYÖRGY LÁSZLÓ
  • Cypriani professzor: INKE LÁSZLÓ érdemes művész
  • Gizi Gézáné, egy rossz hírű nő: SÁFÁR ANIKÓ/Lengyel Erzsi
  • Lőrincke, szomszéd: FELLEGI ISTVÁN
  • Az elegáns őrnagy: KOLLÁR BÉLA
  • Inas: S. TÓTH JÓZSEF

 

___________________

1961-ben lett a Thália Színház főrendezője, munkássága három évtizeden át meghatározta e társulat arculatát. 1972-től 1991-ig igazgatta is a Paulay Ede utcából a Nagymező utcába költözött színházat. Nevéhez fűződik az 1958-ban megalapított és 34 évig működő nyári Körszínház, valamint 1965 és 1992 között fennálló Thália Stúdió beindítása és irányítása. Rendezett klasszikusokat: Arisztophanészt, Shakespeare-t, Racine-t; a “haladó nyugati” drámairodalomból műsorra tűzte Beckettet, Frischt, Hochhuthot; de az új magyar színműveknek is kiemelt helyet biztosított: Fejes Endre – Rozsdatemető, Örkény István – Tóték. (Kazimir érdeme, hogy Örkény színdarabot írt Tóték című kisregényéből.)

A magyar dráma bemutatása nála tudatos program volt: az 1976-1977-es évadban például csak magyar premierekre került sor. De olyan előadások színpadra állítása is a nevéhez fűződik, mint például Osztrovszkij Vihar, Brecht Állítsátok meg Arturo Uit, Thomas Mann Mario és a varázsló, valamint Bulgakov A Mester és Margarita című műve. Egy idő után figyelme az európai színházi értékekről a világirodalom nagy mítoszai felé fordult, drámák helyett epikus alkotásokat, regényadaptációkat mutatott be. Színházi ismeretterjesztésre vállalkozott, amikor – főként a városligeti Körszínházban – megrendezte a Kalevalát, a Rámajánát, a Gilgamest, az Énekek énekét, a Karagözt.
Olyanokkal ismertette meg az ősi eposzokat, akik különben egy sort sem olvastak volna belőlük. Úgy érezte, hogy a magyar színjátszásnak akkor tud a legtöbbet használni, ha kitekintést ad Európából, hogy európaiak lehessünk. Nem törődött azzal, hogy egzotikus darabjai miatt rajta köszörülték nyelvüket a humoristák, ő fontosnak tartotta, amit csinál, küldetéstudata volt. Nem figyelt a “mellékesre”, a lényeget akarta megragadni. A társadalomban aktív, politizáló, moralizáló színházat csinált hosszú ideig kitűnően. Megszerzett színházának egy relatív mozgásteret, amelyet felelősségteljesen, tehetségesen használt ki. Aztán az 1980-as évek végén gazdasági okokból kénytelen volt engedni a divatnak, a zenés produkciók bemutatásának.

Beengedte a polgári színház képviselőit is a Tháliába, noha egész addigi életműve annak igazolása, hogy van a színházművészetnek más alternatívája is. 1991-ben egészségi állapotára hivatkozva lemondott a Thália Színház vezetéséről. Abbahagyta a rendezést is, a határon túli magyar nyelvű színházak fiataljaival foglalkozott. Felesége, a népszerű tévébemondó, Takács Mária halála (1997) után már csak kislányának szentelte életét. Operált szíve 1999. december 10-én szűnt meg dobogni.

Kazimir Károly 1959-től tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, melynek 1987-től 1990-ig rektora volt. A Magyar Színházművészeti Szövetség főtitkári tisztét 1963 és 1980 között töltötte be. Jászai Mari-díjat kapott 1956-ban és 1962-ben, a Kossuth-díjat 1965-ben, az Érdemes Művész kitüntetést 1970-ben, a Kiváló Művész elismerést pedig 1978-ban kapta meg. Maradandót alkotott színházesztétikai műveivel is, többek közt az 1968-ban született Petőfi a Körszínházban, az 1972-ben írt A népművelő színház, az 1987-es És mi lesz a színházzal?, továbbá az 1998-ban írt Thália örök című munkájával.

Latinovits Zoltán egyetlen fennmaradt színpadi alakítása. Thomas Mann – Mario és a varázsló magyar színházi felvétel, 40:30 (16) rendező: Kazimir Károly dramaturg: Kazimir Károly fordító: Kerényi Grácia jelmez: Láng Rudolf szereplők: Somogyvári Rudolf (Szerző) Latinovits Zoltán (Cipolla lovag) Kozák András (Mario) Komlós Juci (Angiolieriné) Joós László (Pamutinges fiatalember) Tándor Lajos (Büszke római) Buss Gyula (Ezredes) Kautzky József (Elegáns úr)

Bánk bán

Magyar színházi közvetítés, 1980

Rendező: Kazimir Károly Szereplők: Kozák András, Jani Ildikó, Drahota Andrea, Inke László, Nagy Attila,Benkő Péter, Szabó Gyula, Mécs Károly, Sáfár Anikó, Dimulász Miklós, György László, Kollár Béla, Tándor Lajos, Juhász Tóth Frigyes,Mikó István

(Visited 110 times, 3 visits today)
%d blogger ezt szereti: