Mécs László hegymászó élménybeszámolója Nagykaposon

Vissza a természetbeVissza a természetbe! címmel tartott élménybeszámolót Mécs László hegymászó Nagykaposon az Erdélyi János Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában. A Nagykapos és Vidéke Társulás a nagykaposi Erdélyi János Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolával közösen Mécs László Emlékévet hirdetett a 2015-ös évre Mécs László papköltő születésének 120. évfordulója alkalmából. Az emlékév keretén belül valósult meg a nagykaposi diákrendezvény , melynek célja a mozgásközpontú életforma propagálása. A rendezvény előadója Mécs László volt, aki a papköltő testvérének unokája. A hegymászó két előadást tartott a délelőtt folyamán alsó- és felsőtagozatos diákok számára, amelyben mászásait, expedícióit mutatta be fényképeken és mozgóképeken. Ezt követően a diákok kérdéseire válaszolt, majd néhány a hegymászáshoz szükséges eszközt is bemutatott.

„A hegyeket járva – nyáron vagy télen, tündöklő napsütésben vagy féktelen hóviharban, könnyed szárnyalással vagy emberpróbáló küzdelemmel, a Magas-Tátra mesés sziklafalain vagy a Himalája égbeszökő hegyóriásai között – gyakran kerít hatalmába az a vágy, hogy mindezt a sok-sok csodát megosszam másokkal.
Mindig nagy élményt jelentenek az élménybeszámolók, előadások, vetítések, s örömmel tölt el az az érdeklődés, tisztelet, megbecsülés, mely a hegyek felé, s felénk a hírnökök, tudósítók felé árad. Nehéz volt megbarátkozni a hős szerepével, amit a közönség számára képviselünk, de hamar megértettük, hogy határozott igény van modern kori hősökre is, akiket részben a hegymászók testesítenek meg, beteljesítve azok álmait, akik soha nem lépnek ki a hétköznapi élet valóságából – vagy legalábbis ők maguk úgy érzik. Túlzás nélkül mondhatom, fölemelő érzés tölt el, amikor a csillogó szemekben megjelenik az ámulat, a csodálat a hegyek s a hegymászás iránt, s a publikum szinte újjászületve, élményekkel-érzésekkel feltöltődve hagyja el az előadótermet.“/M.L./

 

További hasonló témájú videók