Csemadok 75 – „A Felvidék elfeledett muzsikája”

Jánosi András népzenész, zenekutató vezetésével a Hungaricus együttes és barátai adtak ünnepi műsort „A Felvidék elfeledett muzsikája” címmel a Csemadok megalakulásának 75. évfordulója alkalmából rendezett ünnepség keretében Pozsonyban.  A Hungaricus együttes és barátai ünnepi műsorát a Mathias Corvinus Collegium biztosította.

„Több mint kétezer XVIII. századi kéziratból való, illetve az utóbbi időkig főleg a Partiumban és Erdélyben élő hangszeres dallam összehasonlítása azt igazolta, hogy a Magyarországon valamikor általánosan ismert vagy legalábbis több helyütt játszott hangszeres zenének az évszázadokon át viszonylagos nyugalomban élő Felvidéken kicsiszolódott változata az, amely a Partiumban és Erdélyben tovább tudott élni egészen az utóbbi időkig. Nagy valószínűséggel állítható, hogy annak a tánczenének a dallamanyaga, valamint stílusa élt tovább a Mezőség, a Székelyföld, a Maros-vidék, illetve a Partium falvainak hangszeres zenéjében, amelyikre annak idején Thököly és Rákóczi kurucai is táncoltak.”

A három évszázaddal ezelőtt, II. Rákóczi Ferenc korában Felvidéken lejegyzett dallamokban fölfedezhetjük mezőségi, Felső-Maros menti, székelyföldi dallamok, illetve dallamrészek változatait, Erdélyszerte hallható hangszeres közjátékok korabeli formáit, valamint a partiumi és erdélyi zenében máig hallható díszítmények különböző változatainak – néhány esetben megdöbbentő részletességű – kottáit.

A felfedezett dallamanyag egyrészt a Kárpát-medence-szerte élő magyarság közös hangszeres zenei hagyományának legfőbb bizonyítéka, másrészt hagyományos hangszeres tánczenénk különleges időállóságát igazolja.

A Hungaricus együttes névválasztása a XVI-XVIII. századi magyar táncokat idézi. Az együttes koncertjének anyaga magyar régi zene. A koncert összeállításaiban az 1670 és 1730 között keletkezett, magyar táncokat vagy magyar táncokat is tartalmazó zenei kéziratok (Zay-ugróci és Barkóczy-kézirat, valamint Szirmay-Keczer Anna és Lányi Eleonóra Zsuzsánna gyűjteménye) dallamanyagából hallható válogatás. Az együttes műsorán megszólaló dallamokról az említett kézirat, valamint Szirmay-Keczer Anna gyűjteménye a szlovák és lengyel zenei hagyomány számára is fontos források.

Erdély egyes vidékeinek falvaiban (helyenként a Felvidéken és az anyaországban is) az utóbbi időkig megmaradt archaikus hangszerjáték (hegedű, furulya stb.) még a barokk előtti hangszeresjáték-, illetve előadásmódot őrzi, így ezzel a játékmóddal hitelesen szólaltathatók meg a háromszáz éve lejegyzett táncdallamok is. Ezek közül is fontos kiemelnünk a Felső-Maros menti, mezőségi és kalotaszegi hegedűjátékban még a mai napig is hallható aszimmetrikus játékmódot, amelyet az 1683-os keltezésű Wahrheits-Geige röpirat német ajkú szerzője utánozhatatlan magyar specialitásként említ.

A műsorszámok elnevezésével a táncok megnevezésének Magyarországon több száz éve élő gyakorlatát követtük: személynevek, településnevek, foglalkozások, népcsoportok, élet-helyzetek stb. szolgáltatták a régmúltban is (és az utóbbi időkig is) a táncok nevét.

Az 1670 és 1730 között keletkezett hangszeres zenei kéziratok magyar táncai között a magyar népzenei hagyomány húsz hangszeres-zenei, illetve 19 tánczenei műfajára találhatunk dallam-, illetve stíluspéldákat, -párhuzamokat. A koncerten néhány esetben a Thököly Imre és II. Rákóczi Ferenc korából származó táncdallamokkal »összepárosítható« régi stílusú táncokat is be kívánjuk mutatni.

1. ÁRGÍRUS

A műsorszám kezdő dallama, majd az ezt követő lassú táncok az »Argírus« dallamtípushoz tartoznak, erre utal a műsorszám címe. E lassú táncok motívumai Ipoly menti menyasz- szony-búcsúztatókban és felvidéki vallásos népénekekben is tovább éltek.

2. AZ ÁRVÁKÉ

A falusi társadalomnak mindig gondja volt az elesettekre, az önhibájukon kívül nehéz sorsra jutottakra. Széken még a XX. század második felében is szokás volt, hogy táncalkalomkor egy-egy táncdallammal az árvákról is megemlékeztek. E feltehetően sokfelé vagy talán általánosan elterjedt szokás emlékeztetőjének szántuk műsorszámunkat, amelynek kezdő dallamában felfedezhetjük az erdélyi magyar falvak hangszeres dallamainak díszítményeit.

3. LAKODALMAS

Lakodalmas összeállításunk dallamainak tovább élt formáit, stílusváltozatait – a harmadik dallam (gyertyás tánc) kivételével – az erdélyi Mezőség hangszeres zenéjében ismerhetjük fel szökős, lassú csárdás (cigánytánc), sűrű csárdás formájában. Meghökkentőnek tűnhet, hogy a magyarpalatkai zenészek által játszott sürű- csárdás-közjátékok korabeli formái már a három évszázada keletkezett kéziratokban is fölfedezhetők.

4. A LEGÉNYEKÉ

A műsorszám első dallama Martin György Magyar tánctípusok és táncdialektusok című munkájában vistai (kalotaszegi) legényesként közölt dallam korai változata. A második és harmadik dallam részleteiben azonosítható, illetve közeli hasonlóságot mutat partiumi, illetve erdélyi férfitáncokkal, legényesekkel.

5. BARKÓCZY LASSÚ MAGYARJA

A műsorszám dallamainak szerkezete, dallamvonala, ritmikája a mezőségi lassú legényes táncokban (lassú magyar, ritka magyar) élt tovább. A második dallam ritmikáját, dallamfordulatait idézi Kallós Zoltán Válaszúton gyűjtött »Rákóczi ritka magyarja«.

6. A NAGYSZOMBATI HUSZÁROKÉ

A műsorszám alapjául szolgáló, a Zay család gyűjteményéből származó dallam változata fölbukkan a XVIII. század második feléböl való keltezésű Nagyszombati táncok gyűjteményben is, ez adta az inspirációt a műsorszám címéhez. A dallam megszólaltaásához (»földolgozásához«) azt a szólamvezetési, együtt hangzásmódot alkalmaztuk, amely Bach brandenburgi versenyeiben is fölfedezhető, és amely évszázadok óta része a magyar hangszeres zenei hagyománynak.

7. A CSETNEKIEKÉ

A régi kéziratok tanúsága szerint az elmúlt századokban (a nép-hagyományban az utóbbi időkig is) szokás volt a táncokat személyekről, közösségekről, településekről elnevezni (Apor Lázár tánca, Rozsnyó tánc, stájer tánc, katonás stb.) A Zay-ugróci kéziratban a legtöbb tánc a csetnekiekhez kapcsolódik, ennek kívántunk emléket állítani műsorszámunk elnevezésével. Az összeállítás második dallama és ennek változatai egy felvidéki népdalban, illetve dudanótában élnek tovább a mai napig.

8. THÖKÖLY IMRE MENYEGZŐI TÁNCA

Thököly Imre Zrínyi Ilonával való házasságkötésére 1682. június 15-én került sor Munkácson. A nem mindennapi külsőségekkel megtartott lakodalomból a korabeli nemesi, főnemesi krónikák tanúsága szerint a tánc sem hiányozhatott. Korabeli magyar táncokból álló összeállításunk e jeles eseménynek állít emléket. A kezdő tánc stílusa az erdélyi Mezőség táncaiban élhetett tovább. Az ezt követő, kicsit tempósabb táncdallam változatai több magyar dialektusterületen is fölbukkannak, de az itt megszólaló dallam talán legközelebbi stílusváltozatait a bukovinai székelyek zenéjében silladriként találhatjuk meg. A következő dallam változatai székelyföldi és kelet-erdélyi táncokban élhettek tovább, a műsorszám utolsó dallama pedig egészen hasonló formában él a mai napig a Felső-Maros mentén.

9. A VITÉZEKÉ

A kezdő lassú dallam a Barkóczy-kéziratból való, de több változata is fellelhető más korabeli gyűjteményben is, ami azt sejteti, hogy annak idején jelentős, közkedvelt dallam volt. A dallam egyik karakteres, dallamalkotó jelentőséggel bíró díszítő megoldása, amely a Barkóczy-kézirat még két dallamában, de más gyűjtemények dallamaiban is fölfedezhető. az erdélyi Mezőség hangszeres közjátékainak fontos eleme volt az utóbbi időkig.

10. KORONÁZÁSI BEVONULÓ – Thököly megkoronázásának tiszteletére

Gróf késmárki Thököly Imre magyar főnemes, kuruc hadvezér, Felső-Magyarország, majd Erdély fejedelme 1682. szeptember 16-án, Füleken történt megkoronázásának állít zenei emléket koronázási bevonulónk. Az összeállításban megszólaló két, XVII. század utolsó harmadában feljegyzett táncban fölismerhetők archaikus dallamaink jellegzetességei, ugyanakkor a dallamok idézik a barokk indulók, bevonulózenék stílusát, ünnepélyes hangulatát. Ez adta az inspirációt, hogy e táncokat valamiféle korabeli indulónak, bevonulózenének képzeljük el, és a korabeli magyar történelem egyik jeles eseményéhez társítsuk.”