A szlovákiai magyarok politikai magatartása | CSONKA Ákos

A szlovákiai magyarok politikai magatartásaA szlovákiai magyarok politikai magatartása 2020–2023 című konferenciát 2024. március 1-jén tartották Somorján, a Fórum Intézet székházában (Somorja, Park utca 4.).

CSONKA Ákos Államfőválasztási hagyományok és hozományok a külhoni magyarok körében című előadása azt elemzi, hogy van-e értelme magyar jelöltnek indulni kisebbségben?

Az előadó összehasonlítja a Romániai Demokrata Szövetség, a Vajdasági Magyar Szövetség és a Felvidék országos eredményeit.

 

Az intézetben eredetileg elsősorban a tavaly őszi parlamenti választások után szerettek volna az eredményekkel foglalkozni, de a Szövetség tisztújító közgyűlését semmi módon nem akarták a szervezők megzavarni, ezért a konferenciát pár hónappal elhalasztották. Öllös László szerint még mindig időben van ahhoz, hogy praktikus következtetéseket tudjanak levonni az elhangzó előadásokból a küszöbön álló köztársasági elnöki és elsősorban az Európai Parlamenti választások előtt.

Első blokk: Célok, programok, szövetségesek

FIALA-BUTORA János: Választók és szövetségesek, érdekek és ideológiák között: a szlovákiai magyar politika céljai és lehetőségei

TOKÁR Géza: A magyar politikai elit szövetségesei a szlovákiai pártszíntéren 2023 előtt és után

CSONKA Ákos: Államfőválasztási hagyományok és hozományok a külhoni magyarok körében

HORONY Ákos: Kisebbségi nyelvhasználat és használhatatlanság – három évtized mérlege

Vita

Második blokk: Politikai magatartás a számok tükrében

ÖLLÖS László: Program és kampány

GYUROVSZKY László: 2006-2023 a magyar pártoktól a szlovák pártok felé

ŐRY Péter: Siker vagy sikertelenség? Merre tart a magyar szavazó?

BAKI Attila: A választó nem vész el csak átalakul. Három község választási eredményeinek változása 2006–2023

Vita

További hasonló témájú videók