ÖRÖKLÉT: Szkárosi Endre

Szkárosi Endre – fotó: Hamarits Zsolt

Elhunyt Szkárosi Endre költő, performanszművész, irodalomtörténész 1952-ben született Budapesten. 1977-ben végzett az ELTE magyar-olasz szakán. 1978-83 között a Mozgó Világ szerkesztőségében dolgozik, 1984-től a JATE-n (ma: Szegedi Tudományegyetem), 1994-től az ELTE Romanisztikai Intézetében tanít irodalmat és művelődéstörténetet. 2009-től az ELTE Irodalomtudományi Doktori Iskola programvezetője. 
 
Mint költő a hetvenes évek elején kezdi pályáját, experimentális színházi munkát végez, irodalomtörténeti, kritikai és szépírásokat publikál. A nyolcvanas évektől mélyülnek el költői-művészi kutatásai: hangköltészeti, zenei, vizuális művészeti és performanszmunkái nemzetközileg ismertek, rendszeresen dolgozik zenekarokkal, főként a Konnektor, az angol Towering Inferno vagy a 90-es évektől a Spiritus Noister együttesekkel. Számos könyvet és egyéb kiadványt publikált, több hazai és nemzetközi költészeti-művészeti rendezvényt szervezett, rendszeresen vesz részt nemzetközi fesztiválokon. Az Artpool Művészetkutató Központ alapítványi kuratóriumának elnöke, a Mészöly Miklós Egyesület ügyvezető alelnöke. 2013-tól a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem doktori tanácsának külsős tagja, 2016-tól az Artisjus Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület vezetőségi tagja.
 
Kutatói tevékenysége középpontjában a modern magyar irodalom, az európai avantgárd kérdései, az experimentális költészet és intermediális művészet története és elmélete áll. E tárgykörökben kutatóként és előadóként rendszeresen vesz részt hazai és nemzetközi konferenciákon, tart előadásokat külföldi, elsősorban olasz egyetemeken, nagyszámú publikációja jelent meg itthon és külföldön.

„Elmegy lassan az is, aki megszűnik,
szigorú önfelszámolásban elmegyek én is.
(Minden halál egy alkalom.)
És nincs szívem vagy merszem hátranézni.
Ennyi marad egy ember után?
Néhány éretlen vázlat, a mester kezenyomával,
néhány elsietett skicc
és két-három őszinte kifakadás?”

Fent: 
A portréfilm 2016 decemberében készült, az Illyés Gyula Megyei Könyvtár és A PAD Egyesület megbízásából és Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával, a VITOLLA Bt. stúdiójában. Szerkesztőriporter Gacsályi József, operatőr-vágó Pomsár Tamás, szerkesztő-rendező Kis Pál István. Forgalmazója az Illyés Gyula Megyei Könyvtár – Szekszárd. Forrás: Kis Pál István
 
 

II. Országos Slam Poetry Bajnokság Döntő, TRAFÓ, 2013. november 15. • videók: Szabados Márk és Polgár András • forrás: SlamPoetry Budapest