Pilinszky János – Hűség a labirintushoz (teljes film)

Pilinszky János

Beszélgetés Pilinszky Jánossal, 1978. Eredeti, vágatlan, fekete-fehér felvétel. Idén emlékeztünk meg születésének 100., halálának 40. évfordulójáról.

Forrás: Dániel Popovics

Pilinszky János  a XX. század egyik legjelentősebb magyar költője, Baumgarten-díjas, József Attila-díjas és Kossuth-díjas. A Nyugat irodalmi folyóirat negyedik, úgynevezett „újholdas” nemzedékének tagja Nemes Nagy Ágnessel, Örkény Istvánnal és Mándy Ivánnal együtt; a Nyugat, majd szellemi utódja, a Magyar Csillag megszűnése után az Újhold körül csoportosultak. E lapnak 1946–1948 között társszerkesztője is volt. Mindemellett munkatársa volt a Vigilia, az Élet, az Ezüstkor s az Új Ember lapnak is.

Olyan művekről ismert, mint az Apokrif, Harbach 1944, Ravensbrücki passió, vagy rövid epigrammáiról, mint a Négysoros, Mire megjössz vagy Harmadnapon. Életművében a XX. század kegyetlen világát elemzi, leképezvén az ember magárahagyottságát, a koncentrációs táborok univerzumát, a létezés szenvedése elől való menekvés hiábavalóságát, az élet stációit átható félelmet és rémületet.

Líra mellett az epika és a dráma műnemében is alkotott. Esszéi és esszészerű prózakölteményei (Meditáció, Bársonycsomó) versesköteteiben jelentek meg, 1977-ben adták ki a „Beszélgetések Sheryl Suttonnal” című párbeszédes regényét, 1957-től kezdve pedig gyermekeknek írt verses meséket (Aranymadár, A Nap születése). Drámái az 1974-es Végkifejlet című kötetében szerepelnek először, köztük egyfelvonásosok. A Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja 1998-tól.

(Visited 36 times, 6 visits today)

További hasonló témájú videók

%d bloggers like this: