A hallgatag múzsa – Asta Nielsen

140 éve született Asta Nielsen dán színésznő (1881–1972), aki a némafilm első európai sztárjának számított.

Első rövidfilmjét a szintén dán származású rendező, Urban Gad készítette, amelyet több közös munka is követett – 1911-től már Berlinben forgattak együtt. A korábbi sikerek, A züllés útján (Aufgrund), az azt követő Balett-táncosnő (Balletdanserinden) és A fekete álom (Den sorte drøm) nyíltan erotikus, többnyire félvilági környezetben játszódó filmek voltak, de a Berlinben forgatott produkciót (Forró vér – Zigenuerblut) a túl merész házasságtörési jelenetek miatt a cenzúra betiltotta.

1914-ben Asta komikai tehetségét is bizonyította: az Angyalkában, amelyben 31 évesen egy 12, majd 17 éves fruskát játszott, a kritika és a közönség is imádta: „A lány mulatságos, kemény és pontos” – jellemzte Herbert Ihering a színésznő stílusát. Ezt láthatta a hazai közönség 1916-ban, két évvel a bemutató után.

Asta Nielsen ekkor már visszatért Dániába, 1918 után lett ismét Németország színésznője. Egészen a harmincas évek elejéig itt forgatott, több mint 70 némafilmet készítettek vele. A nácik hatalomra jutása után elhagyta Németországot, visszatért Koppenhágába, ahol textilkollázsokat készített, végleg hátat fordítva ezzel a film világának.

Egy teljes némafilmet is találtunk önöknek:

The Joyless Street (1925) | Asta Nielsen | Greta Garbo | Ágnes Eszterházy