Wolfgang Amadeus Mozart – hatévesen már komponált

265 éve született a zeneirodalom óriása, Wolfgang Amadeus Mozart. Az osztrák bécsi klasszikus zeneszerző, zongorista, karnagy és zenepedagógus zenei tehetsége korán megmutatkozott, első zeneműveit hatévesen komponálta.

Édesapja, Leopold Mozart pedig, aki a salzburgi érseki udvar muzsikusa volt, lejegyezte őket, és mindent megtett annak érdekében, hogy fia minél alaposabb zenei képzésben részesüljön. Mikor nyilvánvaló lett számára Wolfgang rendkívüli tehetsége, úgy érezte, hogy kötelessége azt megmutatni az embereknek. Ennek érdekében hosszú koncertkörutakat szervezett gyermekei számára, amelyek során a csodagyerekek a korabeli Európa szinte valamennyi jelentős zenei és uralkodói központjába eljutottak. A fiatal Mozartnak így lehetősége nyílt megismernie a korabeli Itália, Párizs, London, Bécs zenei világát. Tizenegy évesen már egész estét betöltő vígoperát komponált, tizennégy évesen pedig megírta első opera seriáját.

Két itáliai utazásuk után apa és fia hosszabb időt töltött Salzburgban, majd miután az új érsek, Hieronymus von Colloredo (1732–1812) nem engedélyezte az apa hosszabb időre való eltávozását, Mozart az édesanyjával indult utolsó nagy koncertkörútjára, Párizsba. Útközben hosszabb időt töltöttek Mannheimben, ahol megismerte első nagy szerelmét, Aloysia Webert. Párizsban aztán nem sikerült állást találnia, ráadásul édesanyja megbetegedett és meghalt. Miután hazautazott, az érseki udvar muzsikusa lett. 1781-ben a müncheni városi színház felkérte, hogy komponáljon új operát a karneváli szezonra. Mozart elvállalta a feladatot, és megírta az Idomeneót, amely nagy sikert aratott. A bemutató után a városban töltötte az egész farsangi időszakot, majd rokonaihoz utazott Augsburgba. Innen rendelte magához Hieronymus von Colloredo érsek Bécsbe. A császárvárosban többször is megalázóan bánt Mozarttal, aki ezt nem hagyta szó nélkül. Végül úgy megsértette a főpapot, hogy szó szerint kidobták az érseki palotából.

Mozart ekkor végleg szakított a salzburgi érseki udvarral. Bécsben telepedett le, ahol elsősorban tanításból tartotta fenn magát. 1782-ben feleségül vette Costanza Webert. Még ebben az évben bemutatta Szöktetés a szerájból című daljátékát, amely első komoly operasikere volt Bécsben. Közben apja megbékélt a Weber családdal, akikkel szemben a kezdettől fogva ellenszenvet érzett. Ennek eredményeképpen meghívta fiát és feleségét, hogy látogassák meg Salzburgban. A fiatal házaspár eleget is tett a kérésnek, majd ők hívták vissza Leopoldot Bécsbe. Mozart közben hasztalan próbált szert tenni jól jövedelmező állásra. Összeismerkedett Haydnnal, akinek hat vonósnégyesét ajánlotta. 1786-ban megírta első közös operáját Da Pontéval, a Figaro házasságát. A darab a szerzők elleni intrika miatt nem sokáig volt műsoron Bécsben, de Prágában nagy sikert aratott. A cseh főváros meg is hívta Mozartot, hogy személyesen vezényelje az opera néhány előadását a városban, valamint ott koncertezzen. A prágai színház új operát is rendelt tőle. Nem sokkal Bécsbe való visszatérése után értesült édesapja haláláról, akinek temetésére sem utazott haza. 1787-ben a Don Giovannit óriási sikerrel mutatták be Prágában.

Wolfgang Amadeus Mozart – A varázsfuvola (Die Zauberflöte) • Kuriózum VHS felvétel 1993-ból!
A Soproni ünnepi hetek keretében került bemutatásra 1993. július 11-én a Fertőrákosi Barlangszínházban.
Főbb szerepekben: Tamino: Mukk József, Pamina: Csavlek Etelka, Sarastro: Kováts Kolos, Az éj királynője: Miklósa Erika, Papagena: Ötvös Csilla, Papageno: Vághelyi Gábor, Pap (Sprecher): Szüle Tamás.  • 2011 © mukkshow

A Don Giovanni ezután Bécsben is nagy sikert aratott, ennek következtében II. József új operamegbízást adott a zeneszerzőnek. Ennek az eredménye az 1790-ben bemutatott Così fan tutte lett. Még ebben az évben meghalt a császár. Utódja, II. Lipót nem hívta meg Mozartot a koronázási ünnepségeire, de a zeneszerző saját szakállára mégis elutazott arra Frankfurtba. Mivel nem tudta magára vonni az uralkodó figyelmét, végül csalódottan utazott haza. Közben egyre többet betegeskedett. Nem sokkal Bécsbe való visszatérése után Emanuel Schikaneder színházigazgató rendelt tőle új operát, aminek ő maga írta a librettóját. Közben Prágából is felkérést kapott: operát rendeltek tőle II. Lipót cseh királlyá koronázására. Mozart eleget tett a kérésnek, minden más munkáját félbe hagyva megkomponálta a Titus kegyelmét, amely szép sikert aratott. Nem sokkal utolsó operája, A varázsfuvola bemutatója után ágynak esett. Egy rövid időre jobban lett, de 1791. november 20. után már nem volt képes elhagyni otthonát. December 5-én hajnali 1 óra körül hunyt el.

(Visited 35 times, 2 visits today)

További hasonló témájú videók

%d bloggers like this: