Elhunyt Börcsök Enikő

A mai napon, 53. születésnapján elhunyt Börcsök Enikő, Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Börcsök Enikő Mezőtúron született, 1968. január 28-án. 1987-ben nyert felvételt a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, Marton László osztályába, 1991-ben szerzett diplomát. 1991 és 1994 között a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja volt, 1994-ben szerződött a Vígszínházhoz, amelynek egészen 2021-ben bekövetkezett haláláig tagja volt. 2000 óta a MASZK Országos Színészegyesület elnökségi tagja. Nyaranta színjátszó-gyerektárbort szervezett Becsvölgyén, emellett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen is dolgozott, eleinte Ács János és Gállfi László mellett tanársegédként, 2014 óta Zsótér Sándorral közösen osztályvezető tanár volt. Két vesetranszplantáción esett át egy autoimmun betegség miatt, az elsőn 1997-ben, ezt követően vált a Nemzeti Vese Program nagykövetévé.

Az elmúlt évtizedek alatt Börcsök Enikő a magyar színjátszás egyik legmeghatározóbb színész egyéniségévé érett. Ezt bizonyítja számos díja és elismerése, melyekkel a szakma jutalmazta. Példaként felsorolható, hogy már III. éves főiskolás korában a berlini fesztiválon elnyerte a legjobb női alakításért járó díjat. Rendkívüli tehetségét vígszínházi sikerei is igazolják: a Macskajáték Egérkéje, a Mágnás Miska Marcsa szerepe, a Dobardanban, a Faustban és a Sógornőkben nyújtott alakításai, Az Iglic címszerepe, a Tóték Tótnéja, a Lóvátett lovagok Francia királylánya. Emlékezetes alakítást nyújtott a Cselédekben Claire-ként, A szecsuáni jólélekben Sen Te/Sui Ta-ként, a Lear királyban Gonerillként, a Nyaralókban Varvaraként, A kaukázusi krétakörben Acdaként, a Mindent anyámról Manuelájaként, az Egy csók és más semmi Dühös nőjeként és az Augusztus Oklahomában Barbara szerepében. A Rómeó és Júlia kotnyeles dajkájaként és a Makrancos Kata címszereplőjeként különleges humorával sziporkázik Shakespeare komikus jeleneteiben, de emlékezetes alakítást nyújtott a Hamlet Gertrudjaként is. Az utóbbi időszakban kortárs magyar és külföldi drámák főszerepeiben csillogtatta meg különleges tehetségét és humorát: Az öldöklés istenében, a Mikvében, az Átutazókban, a Sógornőkben, a Téli utazásban, a Príma környékben, a Kvartettben és a Honderűben, a John Gabriel Borkmanban vagy éppen a Radnóti Színházban bemutatott A művésznő és rajongóiban.

Alakításait mindig ugyanaz a bensőséges őszinteség, játékos virtuozitás és bravúros ritmusérzék jellemezte. Minden szerepén átütött a színésznő csípős, fanyar humora, mély élettapasztalata és a színház, illetve a játék örök szeretete. A színésznő csodálatos drámai erejét több előadásban is megcsodálhattuk, amelyekben szívbemarkoló alakítást nyújtott. A felszínen szikár, erős nőt mutat, aki belül gyötrő titkokat rejt, csak apró gesztusai árulkodnak arról, hogy valójában mennyire törékeny, bizonytalan és kiszolgáltatott nő.

Közismertté az 1991-es Melodráma című filmben történt bemutatkozása tette. Emellett látható volt az Édes Emma, drága Böbe, a Szeptember, az Üvegtigris, A temetetlen halott, az Ünnep, Az ajtó, az AglajaA nagy füzet, az Isteni műszak, a Viharsarok, a Szerdai gyerek, a Gondolj rám!A hentes, a kurva és a félszemű, a Boszorkányház, a Zárójelentés és a Hét kis véletlen című filmekben, valamint olyan sorozatokban, mint a Kisváros vagy a Válótársak.

Kiemelkedő színészi teljesítményét a Vígszínház 1997-ben Varsányi Irén-emlékgyűrűvel, hat alkalommal (1997, 2000, 2002, 2009, 2015, 2016) Ajtay Andor-emlékdíjjal, három alkalommal pedig Ruttkai Éva-emlékgyűrűvel ismerte el (1998, 2000, 2005). 1998-ban Jászai Mari-díjat kapott. A Paszport című filmben nyújtott alakításáért 2001-ben a 32. Magyar Filmszemle Legjobb Női Alakítás díját kapta. A 2005-ös V. POSZT-on a Legjobb Női Főszereplő díját nyerte el Scribe Adrienne című darabjában nyújtott alakításáért, ugyanezen évben Érdemes művésszé választották. 2007-ben a Happy Art Fesztivál Colombina-díját kapta a Legjobb Női Alakításért, valamint neki ítélték a Roboz Imre-díjat is. A 2009-es IX. POSZT-on a Legjobb Női Epizódszereplőnek választották Tracy Letts Augusztus Oklahomában című darabjában nyújtott kiemelkedő játékáért. Ugyanez az alakítás hozta meg számára a 2008/2009-es Színikritikusok Díját is. 2013-ban kiemelkedő közösségi- és művészi munkájáért Budapestért díjat kapott, 2015-től örökös tag a Halhatatlanok Társulatában, valamint ugyanezen évben megkapta a Prima díjat, illetve a legjobb női epizódalakítás díját a Magyar Filmkritikusoktól a Szerdai gyerekben játszott szerepéért. 2018-ban elnyerte a Kiváló művész címet.

Kiemelt kép: Börcsök Enikő a John Gabriel Borkman című előadásban (fotó: Dömölky Dániel)

Forrás: DeszkaVízió, Flaisz János

Vezető videó forrása: Rehab Critical Mass Alapítvány

Hegyi Barbara, Börcsök Enikő – Augusztus Oklahomában (részlet), rendező: Eszenyi Enikő, Vígszínház

Az 1990-es évek elején a budapesti Katona József Színház „Kamrájában” rögzített koncertfelvétel. Forrás: Balanszfilm

 

(Visited 283 times, 4 visits today)

További hasonló témájú videók

%d bloggers like this: