Jókai Mór-Darvas Ferenc-Várady Szabolcs: GAZDAG SZEGÉNYEK

Elérhető a Komáromi Jókai Színház újabb előadása. A Gazdag szegények a „cifra nyomorúság” helyzetének komikus, olykor tragikomikus pillanatait eleveníti fel.

A Komáromi Jókai Színház 2004. júliusában tűzte műsorára Jókai Mór Gazdag szegények című vígjátékát. A nagy mesemondónak kevesen ismerik a drámaíró oldalát, pedig nem egy helyzetkomikumban bővelkedő vígjátékot jegyez Jókai mester. A sors fintora, hogy Jókai városában, Jókai nevét viselő színház fennállása óta csak Jókai-adaptációt mutatott be.
Ezért döntött úgy a Komáromi Jókai Színház művészeti vezetése, hogy a Jókai évforduló (halálának 100. évfordulója) alkalmából egy saját drámát tűz műsorra.

A történet dióhéjban: Kapor Ádám vasúti váltóőr a nyugdíjkorhatár elérésével elveszíti munkahelyét, élettársa Kömény Zsuzsa mosónő egyedül nem tudja eltartani kettőjüket, ezért úgy döntenek: beköltöznek a szegényházba… Igen ám, de az sem olyan egyszerű! A csóróságot is igazolni kell, és ebből olykor nagyon komikus helyzetek adódnak.

Az ember nincstelen, semmije nincs a ruhán kívül, ami rajta van, a havi lakbért is csak foggal-körömmel kapargatja össze, de ha ünnepel, valahogy mégiscsak jut ez is, az is… sonka is, bor is… Persze ezt holmi ellenőr meg nem értheti… Vagy mégis?

Szereplők:

 
Háznép: Agh Erzsébet, Balaskó Edit, Hajnes Roland, Jóba István, Nagy László, Nagy Zsolt, Rab Zotán Zenekar: Pálinkás Andrássy Zsuzsa, Szabó Zsuzsanna, Illés Ferenc
 

 

Kiemelt kép: Gazdag szegények • fotó Theater Online

 

 

(Visited 59 times, 1 visits today)

További hasonló témájú videók

%d blogger ezt szereti: