Korpás Éva szülinapjára
Nem tudjuk, hányadik, de végtére is akárhányadik, jólesik megünnepelni. Korpás Éva pályafutását a komáromi Hajós Néptáncegyüttes szólóénekeseként kezdte, majd a pozsonyi Ifjú Szivek Táncegyüttesbe vezetett az útja. 1995-től 14 éven át a Tükrös Zenekar énekes szólistája volt. Közös munkájuk során hat lemez jelent meg, többek között a Fonogram-díjjal jutalmazott A mi Mezőségünk című, 2001-ben pedig a Népművészet Ifjú Mestere […]
Korpás Éva szülinapjára
Haraszti Mária
3710 Videos
0%
0 Views
0 Likes
Nem tudjuk, hányadik, de végtére is akárhányadik, jólesik megünnepelni. Korpás Éva pályafutását a komáromi Hajós Néptáncegyüttes szólóénekeseként kezdte, majd a pozsonyi Ifjú Szivek Táncegyüttesbe vezetett az útja.
1995-től 14 éven át a Tükrös Zenekar énekes szólistája volt. Közös munkájuk során hat lemez jelent meg, többek között a Fonogram-díjjal jutalmazott A mi Mezőségünk című, 2001-ben pedig a Népművészet Ifjú Mestere címmel tüntették ki a zenekart.
Részlet Korpás Éva és zenekara 2011. november 9-i pozsonyi fellépéséből. Szerelem, szerelem – népdalfeldolgozások felnőtteknek.
Közreműködtek:
- Hegedű, brácsa – Lakatos Róbert
- Gitár, harmonika, piano – Madarász András
- Gitár – Emmer Péter
- Saxofon – Bede Péter
- Bőgő – Lelkes Tibor
- Dob – Széll Tamás
A Lakatos Róbert és a RÉV zenekarral 2005-ben jelent meg Hajnalodik, három évvel később pedig a BrácsaTánc című albumuk, amelyek dalaival kísérletet tettek a népzene és a klasszikus zene határainak átlépésére.
Korpás Éva 2007-ben Csalogató címmel készítette első önálló, gyermekeknek szóló lemezét. Dalaiban a komolyzene, a népzene és a világzene stílusjegyei mellett a jazz is megjelenik, többek között a zongorista-gitáros Madarász András és a dobos Benkó Ákos jóvoltából. Hangszerelésük különlegessége, hogy a magyar népzene tradicionális hangszerei, a hegedű, a brácsa és a nagybőgő mellett megjelenik a dob és a gitár, ami modern hangzást kölcsönöz népdalainknak. A különféle stílusok finom elegyítésének köszönhetően válik egységessé a dalok hangzása. A lemezen Rudolf Péter színművész is közreműködik.
2010 tavaszán elkészült Szerelem, szerelem című albuma, melyen jazzes, jazz-rockos és komolyzenei ihletésű feldolgozások mellett egy-egy alkalommal eredeti formájukban is felcsendülnek a dallamok. A különböző zenei stílusok egyedi hangzást kölcsönöznek a népdaloknak, amit még inkább megfűszerez a kiváló vendégművész, Malek Andrea előadása.
2011-ben a Csalogató gyereklemez folytatásaként Szól a kakas, szól címmel újabb lemezzel örvendeztette meg a hallgatóit.
2012-ben a Harmónia Díj gáláján – Korpás Éva és a Ritka Magyar Folk Band:
2015-ben két lemezt is készített: A pozsonyi sétatéren címmel gyerekeknek szól autentikus népzenei albumot, Fecském címmel pedig felnőtteknek szóló világzeneit. 2018 nyarán ismét a gyerekek számára jelentetett meg úgy dalokat a Libidaridom című világzenei albumán.
KORPÁS ÉVA LEGFONTOSABB DÍJAI
2001 – a NÉPMŰVÉSZET IFJÚ MESTERE cím a Tükrös zenekar tagjaként
2010 – FONOGRAM-DÍJ a Tükrös együttessel
2011 – FONOGRAM-DÍJ a Rendhagyó Prímástalálkozó albumával
2012 – HARMÓNIA-DÍJ HÁROM KATEGÓRIÁBAN
2014 – Mikola Anikó-díj
2017 – a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége által alapított TEHETSÉGNAGYKÖVET cím
2018 – KÜLHONI MAGYARSÁGÉRT DÍJ
Vezető videó: A Tompa Mihály Országoson 2014-ben.
Közreműködtek:
- Hegedű, duda: Horsa István
- Dob: Varjú Attila
- Bőgő: Lelkes Tibor
- További hangszerek, feldolgozások: Madarász András