Jókai Mór (alias Morisz Zsoké) bicentenáriuma

Jókai Mór a XIX. század végén már világhírű író volt. Regényeit számos nyelvre lefordították, egyik megtiszteltetés a másik után érte.
Az ünnepelt írónak gyakran újságolták külföldet járó ismerősei, hogy a nevét Nyugat-Európában is ismerik. Jókai azonban sokkal józanabb ember volt annál, mint amilyet az irodalomtörténet festett róla, hitte is, nem is.

– Jobban el vannak azok telve maguktól – mondta egyszer. – Még azt se tudják, hogy nem a Volga folyik Budapesten keresztül, és nem itt van a Csimborasszó.

Az ismerősei azonban tovább bizonykodtak, s a nyugatot járók fontoskodó szokása szerint az egekig magasztalták az ottani körülményeket, és áradoztak róla, milyen sűrűn emlegetik arrafelé Jókai nevét.

Különösen sokat mesélt az írónak Pázmándy Dénes, Jókai barátjának, a 48-as országgyűlési alsóház elnökének fia, maga is politikus. Ez a Pázmándy Dénes akkortájt lett az Interparlamentáris Unió tagja. A szervezet székhelye akkor még Bernben volt, de gyakran tartott konferenciákat Brüsszelben is. Ezt tette fel magában Pázmándy: elviszi ő a világhírű magyar írót valamelyik brüsszeli konferenciára, hadd győződjön meg tulajdon népszerűségéről.

Nehéz volt az írót rábeszélnie, mert Jókai sohasem szerette a hosszú utazásokat, ragaszkodott megszokott otthoni kényelméhez.  Pázmándy égre-földre esküdözött: kényelmes lesz az út, “Móric bátyám” semmiben sem szenved majd hiányt. Addig-addig kapacitálta Jókait, míg az író valóban ráállt. A Keleti pályaudvaron első osztályú szalonkocsiba szálltak, és elindultak Brüsszel felé.
Az expresszvonat rendkívül kényelmes volt, talán messze meg is haladta ebben a mai mértéket. A hálókocsi luxus kategóriába tartozott, az étkezőben igen kulturált és figyelmes volt a kiszolgálás, az első osztályú utasok kényelmét minden igényt kielégítő dohányzókocsi szolgálta, ahol még tarokkozni is lehetett.

A parti közben Pázmándy egyfolytában arról beszélt, mennyire kedvelik Jókait az Unió tagjai, és milyen sokan vágynak közülük arra, hogy személyesen is megismerhessék a világhírű magyar írót.

– Mindenki ismeri ott a te neved, Móric bátyám, igazán mindenki!

Jókai lelkesen hallgatta, és alig várta, hogy odaérjenek. Este érkeztek meg a belga fővárosba, elegáns hotelben szálltak meg, és megbeszélték, hogy derekasan kialusszák magukat, aztán a szálló halljában találkoznak. Jókai a szokottnál korábban ébredt, lakosztályába rendelte a reggelit, jóízűen elfogyasztotta, aztán kicsípte magát, mert minél hamarabb látni szerette volna brüsszeli tisztelőit. Pázmándy nem volt a hallban. Jókai érdeklődött utána. Félreértés történt, Pázmándyt valakivel összetévesztették, és azt mondták Jókainak, hogy az útitársa távozott a hotelból – nagyobb hölgytársasággal. Jókai megrökönyödött. Ha Pázmándy „nagyobb hölgytársasággal” ment el, akkor ő akár estig is várhat rá. Vagy még tovább. Megtudakolta hát, merre található a konferenciaterem, komótosan elfogyasztott egy kávét, és útnak eredt.

Idegen városokban Jókai Mór híresen gyámoltalan volt, egymagában még Budapesten is gyakran eltévedt. Most azonban – csodák csodájára – mégis megtalálta a vadidegen Brüsszelben, amit keresett. Félórával az ülés kezdete előtt ért oda.

A terem már félig tele volt. Egyetlen ismerős arcot se látott, de nem esett kétségbe. Ugyan, miért? Hiszen itt őt ismerik, mindenki tudja, kicsoda. Elég lesz csak elmondani a nevét, az majd csodát tesz, mint a varázsiga. Nosza, odament az első emberhez, kezet nyújtott, és bemutatkozott. A megszólított szintén elhadarta a nevét, és sietve arrébb lépett. 

Jókai meglepetten állt. Ha itt az ő nevét mindenki ismeri, akkor ez az ember miért nem? Nyilván valami műveletlen fajankó. Lássuk a többit. Kezet nyújtott a következőnek is, és újra megmondta a nevét. Ismét semmi hatás. A középkorú úriember fogadta a bemutatkozást, és elsétált a terem másik végébe. Jókai tanácstalanul állt. Újabb alulművelt egyén. Hátha a következő.

Megszólított hát egy harmadik embert is. Igyekezett nagyon érthetően bemutatkozni, és jóindulatúan az idegen szemébe mosolyogni. Ismét ugyanaz a közöny. Jókai kezdett kijönni a béketűrésből. Hiszen ez skandalum! Itt ismernék őt? Ezek a jól öltözött, közömbös emberek? Dehogyis, ezek nem is sejtik, hogy kicsoda! Minek is jött ide? Micsoda botrány! Ezért vonatozott és törődött ide a fél világon keresztül, hogy vadidegenek bámuljanak ostobán az arcába? Kerülj csak elém, Pázmándy Dénes!

Bosszankodott egy sort, aztán tovább próbálkozott. Kiszemelt egy tekintélyesnek tűnő urat.

– Jó napot, uram, Jókai Móric vagyok! Hogy’ szolgál az egészsége?
– Köszönöm! – mekegte fejhangon a megszólított, elhadarta a nevét, és máris odébb állt.

Jókai most már komolyan bosszankodott. Kerülj csak elém, Pázmándy Dénes! Elment a kedve a további ismerkedéstől, elment a kedve a konferenciától, elment a kedve Brüsszeltől is. Milyen jó volna most az otthonában! Kerülj csak elém, Pázmándy Dénes! Legjobb lesz azonnal visszamenni a szállodába! Csakhogy!

Megtorpant… Visszatalál-e? Megvakarta a fejét. Az korántsem biztos, de meg kell próbálni. Kerülj csak elém még egyszer az életben, Pázmándy Dénes! Éppen elhagyta a tárgyalótermet, amikor valaki a nevét kiáltotta:

– Móric bátyám! Móric bátyám! Ne menj el!

Jókai megtorpant. Mégis ismeri itt valaki? Meresztette a szemét, de ekkor már annyira vaksi volt, hogy csak egy foltot látott a közeledőből!

– Móric bátyám!

Persze, Pázmándy volt. Most kellene elkapnia a gazember üstökét. Már nyitotta is a száját, hogy legorombítsa.

– Móric bátyám! Mindenki téged keres!

Jókai úgy meglepődött, hogy még a tervezett legorombításról is elfeledkezett.

– Mi? Engem?
– Téged, Móric bátyám!
Jókai bosszúsága visszatért.
– Az öregapádat tedd bolonddá, öcsém, ne engem!
– Ne viccelődj, Móric bátyám! Mindenki ég a vágytól, hogy megismerkedjék veled. Miért nem vártál meg a hallban?

Gyorsan kiderült, hogy Pázmándy nem ment el semmiféle hölgytársasággal, hanem éppenséggel ő volt, aki hosszasan várakozott Jókaira a hallban. Az író azonban most már nehezen engesztelődött ki:

– Mégiscsak Istentől elrugaszkodott széltoló vagy te, Dénes fiam!
– Miért lennék az, Móric bátyám?
– Bizony én itt akárhány embernek mutatkoztam be, egyik se hallotta még a nevemet soha.
Pázmándy elmosolyodott.
– Azt hiszem, értem. Hogyan mutatkoztál be nekik, Móric bátyám?
– Már hogy’ mutatkoztam volna? A nevemen!
– Mit mondtál?
– Mit mondtam volna, édes öcsém? Jókai Móric a nevem.
– Hát akkor ez volt a baj! Figyelj csak, Móric bátyám!

Pázmándy se szó, se beszéd, felugrott egy székre, és harsány hangon elrikkantotta magát – franciául:

– Figyelem, uraim! Itt áll mellettem a híres magyar regényíró, Zsóké Móric! Ez itt mellettem Morisz Zsoké.

Merthogy Jókai Mór neve franciásan ejtve körülbelül így hangzik. Írva meg így fest: Maurice Jockay.

Hatalmas lelkesedés támadt. Az emberek egymás hegyén-hátán tolongtak Jókai körül, hogy autogramot kérjenek, vagy megrázzák a kezét. Jókai ámult-bámult. Már éppen komolyan meghatódott volna, amikor valaki megkérdezte:

– Ön valóban magyar? Azt hittük, francia, vagy legalább belga.

____________________________________________________________

Fent: Jókai Mór-Darvas Ferenc-Várady Szabolcs: GAZDAG SZEGÉNYEK • A Komáromi Jókai Színház előadása (2020)

A Gazdag szegények a „cifra nyomorúság” helyzetének komikus, olykor tragikomikus pillanatait eleveníti fel. Kapor Ádám vasúti váltóőr a nyugdíjkorhatár elérésével elveszíti munkahelyét, élettársa Kömény Zsuzsa mosónő egyedül nem tudja eltartani kettőjüket, ezért úgy döntenek: beköltöznek a szegényházba… Igen ám, de az sem olyan egyszerű! A csóróságot is igazolni kell, és ebből olykor nagyon komikus helyzetek adódnak. Az ember nincstelen, semmije nincs a ruhán kívül, ami rajta van, a havi lakbért is csak foggal-körömmel kapargatja össze, de ha ünnepel, valahogy mégiscsak jut ez is, az is… sonka is, bor is… Persze ezt holmi ellenőr meg nem értheti… Vagy mégis?

Szereplők:
Kapor Ádám – Dráfi Mátyás (Jászai Mari-díjas)
Özvegy Csókáné Amál – Kucman Eta m. v.
Icig, libás zsidó – Németh István
Doktorka – Tóth Attila
Ferke, Gugyori fia – Cservenka Levente Őrs m. v
Zsiga, Gugyori fia – Kocsis Csaba m.v.
Jókai Móricz – Brinzik László m. v.
Tarafás Spiridion – Pőthe István
Lizi kisasszony – Holocsy Krisztina
Kömény Zsuzsa – Varsányi Mari
Szüköl Makár – Olasz István
Paczal János – Fabó Tibor (Jászai Mari-díjas)
Kranyec Franyó – Tóth Tibor (Jászai Mari-díjas)
Gugyori Miska – Ropog József
Gagyuláné – Bandor Éva (Jászai Mari-díjas)
Ritka Panna – Molnár Xénia
Csicsonka – Holocsy Katalin
Továbbá: Agh Erzsébet, Balaskó Edit, Hajnes Roland, Jóba István, Nagy László, Nagy Zsolt, Rab Zoltán
Zenekar: Pálinkás Andrássy Zsuzsa, Illés Ferenc, Szabó Zsuzanna

Dramaturg: Bognár Róbert m. v.
Dalszövegek: Várady Szabolcs m. v.
Zene: Darvas Ferenc m. v.
Koreográfia: Bodor Johanna m. v.
Jelmez: Dobis Márta
Díszlet: Ignjatovic Kristina m. v.
A rendező asszisztense: Jóba István
Rendező: Schlanger András m.v.

Kapcsolódó:

Egy asszonyi hajszál – ezzel a címmel készült 26 perces film, ami Jókai Mór életéről, különösen az ő nőkkel kapcsolatos viszonyáról szól. A forgatási helyszín a füredi Jókai villa volt. A film forgatókönyvét Erős Kinga írta, rendezője pedig Szabó Mihály.