Papa, ha meghal – ősbemutató, 1. felvonás

2019. augusztus 31-én mutatta be a Dialóg nonprofit szervezet Soóky László nagyszerű komédiáját, Telihay Péter rendezésében. A nagyszínpadi ősbemutatót rögzítettük, és most engedélyt kaptunk arra, hogy az előadás felvételét közzétehessük oldalunkon. 

A Papa, ha meghal című abszurd komédia egy széthullott család, közösség történetét mutatja be, hogy mi történik, amikor egy januári zimankós napon váratlanul meghal a Papa. A Papa, aki a közösség életében mindenkinek a sorsát meghatározta, s meghatározza halála után is. A Papa azonosítása cseppet sem egyszerű, hiszen összezúzta magát a terméskövön, és csak egy karizmatikus testrésze maradt épen. Az azonosítási folyamat viszont megidézi az emlékeket, és vannak ilyen emlékek, és olyan emlékek is… A temetési szertartásra próbája összekeveredik az azonosítási eljárást végző hivatalos szervek intézkedésével, a kérdés csak az, ki hogyan szavaz: Papával, vagy nélküle folytatódik-e a közösség élete.

Soóky László lírai összefoglalója: „Papa agyának maradékát – a történet szerint – januári elemózsiaként a csipkebokor kiálló ágán elcsipegeti egy kancinege. Elcsipegeti Papa lüktető történetét, amit mi nagyon szeretnénk megismerni. Ezért találgatunk és kísérletezünk. Papa, ha meghalt, partner a kísérletezésünkben, viszont, ha Papa nem halt meg, akkor tovább dörömbölhetünk Mama örökkévalóságig nyitott ajtaján. Igaz, hogy nincs bátorságunk megszólítani őt, de a lelkünk pitvarában sepregető Mamát megtagadni elvetemült képtelenség. Ez az ellentmondás annyira, de annyira vicces, hogy lelkünk évődő haláltusájában kongva kibuggyan belőlünk egy kacagáshoz hasonlítható cselekvéssor. Ez így már majdnem kacagás, de amúgy soha nem lesz az.”

Az előadásban olyan szlovákiai magyar színészek lépnek színpadra, akik már régóta ismerik egymást, ebben a felállásban azonban még sosem játszottak együtt. Papa szerepében Culka Ottó, a családtagok: Szvrcsek Anita, Jókai Ági, Horváth Sebestyén Sándor, Varga Lívia, Dósa Zsuzsa, Molnár Xénia és Szoták Andrea. Az előadás látványvilága Hircsu Mariann tervei szerint készült, az előadásban szereplő bábokat Gál Lívia és Nano Boglárka készítette, zeneszerző Siposs Dávid, dramaturg Varga Emese, az rendező asszisztenseként Balaskó Edit dolgozott a produkcióban.

A második felvonás 15 perc múlva jelenik meg!

További hasonló témájú videók