Elhunyt Per Olov Enquist

Elhunyt Per Olov Enquist, az egyik legismertebb svéd író. Újságíróként, drámaíróként és regényíróként is dolgozott. Egy észak-svédországi faluban, a Västerbotten megyei Hjoggbölében született. 1964-ben szerzett bölcsészdiplomát az Uppsalai Egyetemen. A Svenska Dagbladet és Expressen című újságoknál dolgozott kritikusként. Ebben az időszakban indult írói karrierje is: 1961-ben jelent meg első regénye, a Kristallögat (Kirstályszem). Az 1960-as években lett népszerű író hazájában, oknyomozó könyveinek és később drámának köszönhetően. Az 1972-es müncheni olimpián sportriporterként vett részt. 2011-ben a Budapesti Nemzetközi Könyvvásár díszvendége volt.

A Litera interjúja is ekkor készült:

Per Olov Enquist:

Egy másik élet (részlet)

 

Kristálytiszta decemberi éjszaka, Izland, 1989.
Csillagos ég. Északi fény sehol.
Hová lett?

1998. április 14-én, délután négy óra körül
Skellefteå-ban megy az úton a használaton
kívüli vasútállomás előtt. Lassan megy,
hogy ne keltsen feltűnést, és látja, hogy három
ember ül a lépcsőn.
Az egyiket azonnal felismeri. Jurma. Könnyű eső szitál.
Fáj. Eltart pár másodpercig, amíg rájön, miért. Mint
mindig, most is eltereli gondolatait, így lehet túlélni:
eszébe jut egy hasonló kép a Philadelphia című
filmből vagy Bruce Springsteennek a filmhez készült
klipjéből. Springsteen megy az utcán egy gyárépület
mellett, sivár táj, az épület talán használaton kívüli
gyár, lassan megy, nem néz körül; a szemlélőnek az
a benyomása támad, hogy a három üldögélő férfi, aki
nézi, gyerekkori barátai lehetnek, akik itt maradtak,
míg ő elment.
Nem kiáltottak utána, hogy álljon meg.
Aki marad, nem szívesen kiált az után, aki megy.
Milyen maradni?A három férfi a használaton kívüli
Vasútállomás lépcsőjén együtt iszik egy üveg bort,
valószínűleg nem az elsőt. Jurma felemelte a fejét,
amikor meglátta őt, mintha felismerte volna, de
aztán elkapta róla tekintetét, mintha szégyellné
magát, vagy fékezhetetlen harag öntené el.
Fájt. Felfoghatatlan volt, hogy nem ő az, aki maradt.
Nehéz megérteni. Véletlen? Vagy csoda?

Fél? Fél.

Brighton, 1989 tavasza, szinte csak a cím egy
lehetetlennek látszó regénytervből, valamint egy
rövid feljegyzés.
„Közeledik a pillanat, amikor Jótevőm, Nemo
kapitány kiadja a parancsot, hogy nyissam meg
a víztartályok szelepeit, hogy a hajó, a benne lévő
könyvtárral együtt, elsüllyedjen.
Áttanulmányoztam a könyvtárat, de nem jutottam
a végére. Régebben voltak titkos álmaim,
lehetségesnek tartottam, hogy mindent össze lehet
rakni, elrendezni, készre csinálni, befejezni.
Hogy végül azt mondhassam: így volt, így történt,
ez minden, az elejétől a végéig.
De ezt jobb meggyőződésem ellenére mondanám.
A jobb meggyőződés ellenére mondani valamit
persze azt jelenti: nem feladni.
Ha engedünk jobb meggyőződésünknek, feladjuk.”

Másnap beült az autóba, és órákon át furikázott
Skråmträsk, Långviken, Yttervik és Ragvaldsträsk
környékén, hogy összeszedje magát.
Az autót, egy Audit, Skellefteå repülőterén bérelte,
melynek leszállópályáját a Bursjö mellett, az
Öregtanya közvetlen közelében alakították ki,
úgy tudta, annak az erdőnek a helyén, mely régen
anyai nagybátyja, John tulajdona volt.
Az ereszkedő repülőgép ablakából, mintegy
százhúsz méternyi magasból látta a házat, melyben
egykor részeket olvasott fel a Bibliából, haldokló
nagyanyja ágyánál.

Leszálláskor, mint mindig, most is kinézett az
ablakon, hogy megállapítsa, mi az a földrajzi hely,
ahonnan az életét szemügyre veheti, és a mellette
ülő fiatalember, aki mintegy harmincéves lehetett
és vastag szövetből készült öltönyt viselt, vagyis az
Útitárs, szokása szerint előrehajolt, hogy jobban
lásson, és azt mondta, no lám, hát most így néz ki,
mire ő azt válaszolta, igen, hiszen átépítették, mintha
ez teljesen természetes volna. John bácsi már elment,
tette hozzá magyarázatképpen. Nahát, ő is,
mondta a férfi, aki talán még soha nem repült, és soha
nem látta az Öregtanyát felülről, igen, a legtöbben már
elmentek, és erre már nem lehetett semmit se
válaszolni.

Az állomásépület előtt a padon ülő férfi, akinek Jurma
volt a neve, ekkoriban hetven éves lehetett.
Látszott rajta, hogy régóta iszik.
Csoda, hogy él még. Erről ennyit.

Kölcsönkér egy csónakot, és kievez a Granholmhoz.
Most más neve van, anyja után Majaholmnak hívják.
Tulajdonképpen furcsa, hiszen a házat apja építette.
Nyaranta itt üldögélt az anyja, és bámulta a vizet.
Nem kéne ebbe belemászni. Csak bedilizik tőle
az ember.

A repülő állatok közül a szitakötőket szerette
legjobban. Sokáig nem látta őket. Aztán 1989 őszén
újra megjelentek. 1990 tavaszán olyan tömegben
repkedtek, hogy szinte nem hitt a szemének.
A szitakötők feltámadása! Mi történt?

A levelek.
Amikor ki akarta üríteni a padlást, megtalálta a
levélkötegeket, összesen hetet, és a kéziratokat is,
mindet. Esküdni mert volna rá, hogy mindet elégette.
Hát mégis? Minden? Elállt a lélegzete.
Hát mégis.

Az asszony az ölébe tette a Toshibát, mint egy
kutyakölyköt, a másik nő, Sanne pedig leült a földre,
és feladta rá a cipőjét.
Az ember mindig valami csodában reménykedik.
Ha nem reménykedik, nem is ember.
Márpedig valamilyen módon mégiscsak az.

Most? Nem, még nem.

 

Kúnos László fordítása

 

Forrás: Magyarul Bábelben

A tribádok éjszakája – Kultnegyed

Valóság és fikció, érzelem és szexualitás, fájdalom és szerepjáték kavarog a Pinceszínház előadásában. Per Olov Enquist drámája már megjelenésekor heves indulatokat váltott ki, ugyanis a női egyenjogúság évében, 1975-ben született darab a nőgyűlölettel vádolt jeles svéd író, August Strindberg válásáról szól.

Forrás: 9.Tv- Ferencváros Televíziója

Az író az anyanyelvén szól.

Címvideó:

Per Olov Enquist: A Három Barlang Hegye • Elmondja: Gyulavári Sára Réka • Péter Tóth videója

 
Címlapfotó: Per Olov Enquist – HENRIK MONTGOMERY / TT
 
 
 
 
 
 
(Visited 75 times, 1 visits today)
%d bloggers like this: