Gogol: REVIZOR – Komáromi Jókai Színház (Teljes előadás)

A Komáromi Jókai Színház teljes előadásokat tartalmazó youtube-csatornájára ezúttal Gogol népszerű komédiája, a REVIZOR került fel, melyet Méhes László állított színpadra 2012-ben.

Revizor – Majorfalvi Bálint, Szvrcsek Anita

A revizor érkezésének híre az urak között riadalmat kelt. Nem csoda, hiszen például a bírósági előszobában libákat őriznek, a bíró kutyakorbácsot tart iratszekrényén, a postamester rendre felbontja a leveleket, a kórházban a betegek „úgy gyógyulnak, mint a legyek”, az orvos pedig egy szót sem tud oroszul.
 
A városka fogadójában időző pétervári tisztviselő, Hlesztakov teljesen kifogyott pénzéből, a számláit sem tudja kifizetni, ettől aztán gyanússá válik: inkognitóban érkezett revizornak nézik. A polgármester felkeresi, majd miután félelmében elhiteti magával, hogy valóban Hlesztakov a – magát ügyesen álcázó – revizor, nem hagyja magát „becsapni”: kifizeti annak számláit, pénzt ad kölcsön, majd a házában kínál neki kényelmesebb és ingyen szállást.
 
A polgármester neje és lánya olvadoznak a gyönyörűségtől, a helyi urak pedig egymás után járulnak Hlesztakov elé, hogy megkörnyékezzék, pénzt „kölcsönözhessenek” neki, vagy hogy bevádolhassák vetélytársaikat. Hlesztakov lassan átlátja a helyzetet, és örömmel belemegy a játékba.
 
Kép: Revizor – jelenetkép. Elöl Molnár Xénia, Majorfalvi Bálint, Fabó Tibor • Fotó: Komáromi Jókai Színház.
 

Szereplők:
Anton Szkvoznyik-Dmuhanovszkij, polgármester – Fabó Tibor (Jászai Mari-díjas)
Anna, a felesége – Szvrcsek Anita
Marja, a lánya – Tar Renáta
Luka Hlopov, tanintézeti felügyelő – Mokos Attila
Ammosz Ljapkin-Tyapkin, bíró – Horányi László m.v.
Artyemija Zemljanyina, közjólétiintézmény-gondnok – Molnár Xénia
Ivan Spekin, postamester – Bernáth Tamás
Pjotr Ivanovics Dobcsinszkij, helyi földbirtokos – Olasz István
Pjotr Ivanovics Bobcsinszkij, helyi földbirtokos – Hajdú László
Ivan Hlesztakov, pétervári tisztviselő – Majorfalvi Bálint
Oszip, a szolgája – Szabó Viktor
Korobkin, nyugdíjas tisztviselő – Németh István
Uhovjortov, kerületi rendőrkapitány – Tóth Tibor
Abdulin, kereskedő – Dráfi Mátyás m.v. (Jászai Mari-díjas)
Szvisztunov, rendőr – Nagy László
Vendéglői szolga, Csendőr – Csicsó Tamás

 

Díszlet: Rózsa István m.v.
Jelmez: Horváth Kata m.v.
Dramaturg: Keszthelyi Kinga m.v.
A rendező asszisztense: Mesinger Nóra
fordította: Morcsányi Géza
Rendező: Méhes László m.v.

Bemutató: 2012. június 1.

 

További hasonló témájú videók