Elhunyt Csukás István

Csukás István közel száz kötetet jelentetett meg. Olyan halhatatlan mesefigurákat teremtett meg az elmúlt negyven évben, mint például Mirr-Murr, Pom Pom, vagy Süsü, a sárkány. 83 évet és még egy mesényit élt. Az olvasók, mesemondók körében viszont örökké…

Párbeszédek az Elnöki Palotából 1.

Rozhovory z Prezidentského paláca címen saját vitaműsort indított Zuzana Čaputová köztársasági elnök. A műsor negyedévente jelentkezik majd, az elnöknő közösségi oldalain terjesztik. Az első rész arról szól, hogy milyen hangulat uralkodik Szlovákiában a választások előtt.

Nyuszi a Pomléban

Oláh Attila néptáncos, rendező és koreográfus, azaz Nyuszi 50 éves. 1970-ben Dunaszerdahelyen született, 17 évesen került kapcsolatba a néptánccal. A Csallóközi Táncegyüttesben kezdett, a Szőttesben folytatta, és hivatásos táncosként 2000-től az Ifjú Szivek tagja volt tizennégy éven át.

Oláh Attila 50

„Anya👅 csak egy van”

„Az óriásplakátok azt üzenték volna a Kolozsvár felé tartóknak és a városban közlekedőknek, hogy ez itt egy többnyelvű város. Ezt az üzenetet hordozza az online térben az a huszonöt másodperces videó. Szeretjük a humort, játékot és a kreativitást, ezért időközönként beindul az Igen, tessék! mozgalom kreatív gyára,