Oláh Attila 50

Oláh Attila néptáncos, rendező és koreográfus, azaz Nyuszi 50 éves. 1970-ben Dunaszerdahelyen született, 17 évesen került kapcsolatba a néptánccal. A Csallóközi Táncegyüttesben kezdett, a Szőttesben folytatta, és hivatásos táncosként 2000-től az Ifjú Szivek tagja volt tizennégy éven át. A CSALLÓKÖZI táncegyüttes 60. évfordulójára készült a „Használjon…” című filmdokumentum, amelyben az együttes alapítói és vezetői vallanak a kezdetekről, barátokról, táncosokról, küzdelmekről és örömökről. A vallomásokat gazdag fotó- és mozgóképanyag illusztrálja. Felső videónk Haraszti Gyula filmjéből egy a rövid előzetes. A teljes filmből pedig most Önök is megismerhetik a küzdelmeket és sikereket:

Kapcsolódó:

Az Oláh Attila vezette CSALLÓKÖZI táncegyüttes 2015. november 26-án, egy éves késéssel ünnepelte fennállásának 60. évfordulóját. Az ünnepségsorozatot nagyszabású gálaműsor tetőzte be a VMK nagyszínpadán.

(Visited 306 times, 2 visits today)

További hasonló témájú videók

%d blogger ezt szereti: