410 éve fedezte fel Galilei a Jupiter 4 holdját

410 évvel ezelőtt, 1610. január 7-én történt, hogy Galileo Galilei először említette meg egy levélben: felfedezett három új égitestet a Jupiter környékén.Később még egyet talált; ez a 4 hold lett az Io, az Európé, a Ganümédész és a Kallisztó nevet kapta.

A Galilei-holdak montázsa Fentről lefelé az Io, az Európé, a Ganümédész és a Kallisztó Forrás: NASA

A Szaturnusz körül keringő újabb húsz holdat fedeztek fel csillagászok, ezzel a gázóriás legyűrte testvérét, a Jupitert a legtöbb holdért folytatott versenyben – jelentette be a Carnegie Tudományos Intézet hétfőn. A Szaturnusznak így már 82 holdja van, míg a Jupiternek csak 79 – írja a Science Alert.

A felfedezés nemcsak a Szaturnusz megismerésében segíthet, hanem újabb információkat adhat ahhoz is, hogy hogyan alakult ki a Naprendszerünk. Az eddig ismeretlen holdakat a hawaii Mauna Keán található Subaru űrtávcsővel figyelték meg.

Mindegyik új hold nagyjából 5 kilométer átmérőjű, 17 közülük pedig retrográd forgási iránnyal rendelkezik, vagyis a Szaturnusz forgásával ellentétes irányban mozog. Az egyikük a Szaturnusz jelenleg ismert legtávolabbi holdja lett. Két hold nagyjából két földi év alatt kerüli meg a gyűrűs bolygót. A távolabbi retrográd bolygók, valamint a prográd bolygók egyike több mint három év alatt ér körül pályáján.

A szakértők szerint valószínű, hogy további Szaturnusz-holdak várnak még felfedezésre, de a kisebb, egy kilométer átmérőjű égitestekhez nagyobb űrteleszkópra lesz szükség.

A kutatók a Szaturnusz holdjait három csoportba osztották: az egyik az északi csoport (retrográd holdak, mind az északi mitológia alakjairól kapja a nevét), a másik az inuit csoport (a neveik az eszkimó mitológiából jönnek), egy harmadik hold pedig a gall mitológia csoportjába került. A szakértők úgy vélik, hogy ezek a csoportok valaha külön-külön nagyobb holdakat alkottak, amelyek aztán darabjaira törtek.

Ugyanez a felosztás a Jupiter holdjai között is megtalálható, ezért a csillagászok feltételezik, hogy a két bolygó holdjai összeütköztek egymással, vagy a Naprendszerbe bejutó aszteroidákkal.

A kutatócsoport versenyt hirdetett az új holdak elnevezésére, a skandináv, a kelta vagy az eszkimó mitológia óriásai szolgálhatnak forrásul.

Kép: Carnegie Institution for Science/NASA/JPL-Caltech/Space Science Institute/ Paolo Sartorio/Shutterstock

Kapcsolódó:

Itt a NASA bejelentése: vízpárát találtak a Jupiter egyik holdján

További hasonló témájú videók