Marguerite Duras (1914–1996)

105 éve született Marguerite Duras francia írónő, forgatókönyvíró, filmrendező. Nem csupán íróként, hanem filmrendezőként is jelentős életművet mondhat magáénak, pontosabban tizenhét (hosszabb-rövidebb) filmet jegyzett rendezőként.

Magyarul a hatvanas években előbb részben folyóiratban, majd könyv alakban is megjelent néhány kisregénye: Naphosszat a fákon, Magvető Világkönyvtár, 1966, Gyergyai Albert fordításában és értő előszavával; egyik első regényének színpadi változatát (Bajomi Lázár Endre fordításában) az Ódry Színpadon elő is adták Gát a Csendes-óceánon címmel; 1970-ben a Modern Könyvtárban megjelent a L’Amante anglaise (Oroszlánszáj), amelyből 1979-ben, Kern András rendezésében tévéfilm is készült. A középkorú mozirajongók talán emlékeznek arra a két nagyszerű francia filmre, melyek forgatókönyvét ő írta (Szerelmem, Hirosima, 1958, r.: Alain Resnais – a filmes „új hullám” első átütő sikerű alkotása; illetve Ilyen hosszú távollét, 1961 r.: Henri Colpi), sőt esetleg A tolvaj című NSZK–francia koprodukcióra is, amely szintén az ő közreműködésével készült.

Leghíresebb műve talán A szerető.

Az egyik francia könyvkiadó azzal bízta meg a Naphosszat a fákon, az Oroszlánszáj és több más sikeres könyv íróját, hogy írjon magyarázó szöveget fiatalkori fényképeihez. Végül mégsem igazi képaláírásokból született meg a könyv: az írónő emlékezete „hívta elő” azt a sosem volt fényképet, amely albumbeli fotóknál is élesebben örökít meg egy pillanatot. Az emlékképbe az vésődött bele, hogy Marguerite Duras tizenöt és fél éves korában a saigoni kompon megismerkedett egy nála tíz évvel idősebb, dúsgazdag kínai férfival… 

Az első szeretővel való szeretetlen-szenvedélyes viszonyáról, a családi tűzfészekről, a 20-as, 30-as évek Indokínájáról szól a regény, amely az utóbbi évek legnagyobb könyvsikere volt Franciaországban: több mint másfél millió példányban kelt el, és 1984-ben elnyerte a legrangosabb francia irodalmi díjat, a Goncourt-t.

A megragadó hangulatú regényt 1992-ben adaptálták mozifilmre, melyet Jean-Jacques Annaud rendezett, a film producere: Claude Berri volt. 

___________________

Fenti videó: részletek egy 60 perces portréfilmből

Kapcsolódó:

Marguerite Duras és a filmpróza