Elhunyt Peter Tork

Elhunyt Peter Tork, a hatvanas években nagy sikereket aratott amerikai zenekar, a Monkees billentyűse, basszusgitárosa. A világ első valódi fiúbandájának alapító tagja 77 éves volt.

1965-ban mosogatásból élt, és Los Angeles-i klubokban zenélt, amikor meghallotta, hogy szereplőket keresnek egy bukdácsoló rockzenekarról szóló televíziós műsorhoz, amely aztán rövid időn belül világhírűvé tette.

Tork szerepe szerint a jószívű, de kicsit egyszerű tagja volt a Beatles után mintázott Monkeesnak, amely 1967-ben még példaképénél is több lemezt adott el. Egy évvel később azonban elkezdtek csökkenni a nézőszámok, ezért a sorozatot levették a képernyőről, és Tork is elhagyta a zenekart.

Változatos életútján megjárta a börtönt és a tanári katedrát is, négyszer házasodott és három gyereke született, eredeti zenekarával pedig többször is újra összeállt turnézni, utoljára 2016-ban.