//pagead2.googlesyndication.com/pagead/js/adsbygoogle.js

A nagyidai cigányok • AJÁNLÓ

A nagyidai cigányok (1851) a magyar irodalom egyik legnagyszerűbb alkotása, mely Arany János felülmúlhatatlan humoráról árulkodik. A magyar katonák, már nem bírván tartani Nagyida várát, a helyi cigányságra bízzák, hogy őrizzék, védjék, míg ők élelmet szerezvén vissza nem térnek.

Csóri vajda azonban túljár mind a magyarok, mind a labancok eszén, s megteremti „Cigányországot”. Vagy mégsem?

A fergeteges humorú, interaktív, játékos előadásban elhangzó autentikus cigány zenét Bodonyi András gyűjtötte Szepsi környékéről. A dalok eredeti cigány nyelven, illetve magyarul hangzanak el. 
2010-ben A nagyidai cigányok produkcióban nyújtott művészi megjelenéséért a Nemzeti Színház és az Örkény Színház művészei mellett Gál Tamást is jelölték a Magyar Színikritikusok Díjára. Gál Tamás ezzel az előadással 2010 júniusában megkapta a XXII. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján Kisvárda Polgármesterének Díját. Az előadás részt vett a VI. Országos Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemlén, és Fődíjat kapott. „Félelmetes empátiával, fantasztikus improvizációs készséggel varázsolja el a közönséget, a gyerekeket nemes egyszerűséggel vonja be a közös játékba. Arany szövege mellett néhol becsempészi a sajátját is, de ezt a magával ragadó előadás alatt észre sem vesszük. A produkció a gyerekeket gondolkodásra késztetve játékosan úgy került színre, hogy a történetben szereplő alakok szinte megjelennek előttünk a színpadon. Tamás gitározik, Bodonyi András hegedűs, aktív játszótársként járul hozzá a lenyűgöző produkció sikeréhez. A felnőtt közönség külön is hálás lehet, hiszen az előadást átszövő báj és humor mellett újra gyermeknek érezheti magát. A produkcióból humánum, alázat, tehetség árad, és aki részese lehet, hamisítatlan színházi élménnyel gazdagodott…” (részlet az értékelésből)
 
Vár szorult védelme, Vajda fényes terve,
Cigányok gyűlése, Harci zendülése.
Csóri eszes volta, Hősök többi dolga,
Ez ének rendében Le van írva szépen.
 
Elmesélő:  Gál Tamás 
Zene:  Bodonyi András 
Zenész: Mester András 
Időtartam: 70 perc 
Korhatárra való tekintet nélkül megtekinthető!
Kapcsolat: Csavar Színház
 
(Visited 42 times, 1 visits today)

További hasonló témájú videók

%d blogger ezt szereti: