A Gombaszögi Nyári Tábor nagysátrában, Krasznahorkaváralján beszélgetnek: Albert Sándor, a Selye János Egyetem alapító rektora, Csáky Csongor (főtitkár, Rákóczi Szövetség) és Pék László (elnök, Nemzeti Tehetségépítő Tanács).
A súlyosan beteg vagy fogyatékos gyerekeket, hátrányos helyzetű családokat segítő Kristályszárny Alapítvány az elmúlt hétvégén a dunaszerdahelyi járásba érkezett. A veterán autókkal utazó ismert személyiségek
Bujna Zoltán (Komárom) 107 napos Közép-Ázsiai útjáról, az ennek során átélt élményekről tartott könyvbemutatóval összekötött élménybeszámolót a Gombaszögi Nyári Táborban. A beszélgetés házigazdája Stubendek Attila volt.
Érdemes nyomon követni, változott-e a helyzet egy év alatt. 2013 nyarán az oktatásügy és a támogatáspolitika helyzetéről tartottak közösségi fórumot Diószegen
Miután Világi Oszkár megvásárolta a klubot, a dunaszerdahelyi futball magához tért, majd csodával határos módon a csapat bennmaradt a legfelsőbb osztályban. Hogyan jutott el idáig a dunaszerdahelyi foci?
A Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet és Népzenei Adattára a népdalkörök, népdalszólisták és citerazenekarok részére szervezte meg a tábort idén júliusban.
A jelentkezési határidő 2014. szeptember 15.! A Csemadok Füleki Alapszervezete 2014. október 17-18-án megrendezi a Verséneklő Együttesek VIII. Országos Fesztiválját Füleken és környékén.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Marson két éve dolgozó Curiosity kutatórobot küldetése: elérte a Gale-kráter központjában álló, csaknem hat kilométer magas Sharp-hegy lábát – jelentette be csütörtökön
Erdélyi Margit irodalomtörténész, kritikus, neveléstörténész, tanszékvezető egyetemi tanár, dékán portréját a Bódva-völgyi Stúdió készítette. Rendezője T. Nagy Imre. Az operatőr Nagy István, a vágó ifj. Nagy Imre.