A IX. Népzenei tábor záróműsora

Népzenei tábor 2014A Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet és Népzenei Adattára a népdalkörök, népdalszólisták és citerazenekarok részére szervezte meg a tábort idén júliusban.

A Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet és Népzenei Adattára a népdalkörök, népdalszólisták és citerazenekarok részére 9. alkalommal népzenei tábort rendezett 2014. július 9-13. között Dunaszerdahelyen, a Szabó Gyula Magyar Tanítási Nyelvű Szakközépiskola kollégiumában. 

A népi énekeseket Csizmadia Anna és Mohácsy Tímea oktatta. A citerásokkal Borsi Ferenc és Berde Sarolta foglalkozott.

A 2014-es citeratáborba az alábbi helységekből érkeztek résztvevők: Dunaszerdahely, Hont, Királyrév, Kürt, Nagyabony, Nagymegyer, Nagysalló, Nemesócsa, Szentmária, Szepsi, Szímő, Tardoskedd, Tornagörgő. 

Oktatóik:
Borsi Ferenc – az Óbudai Népzenei Iskolában oktatója (citera, furulya és tambura). Több országos nyári tábor rendszeres oktatója, illetve művészeti vezetője: Tamási, Balatonalmádi, Szigliget, Békéscsaba, Tóthfalu, Temerin, Dunaszerdahely.
Berde Sarolta – a Bárándi Citeraegyüttes szakmai irányítója, a Nyíregyházi Főiskola ének-zene alapszaka, népzene szakirányának hallgatója.
Csizmadia Anna – a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzenei Tanszékén a népi ének szak hallgatója.

Oktatandó anyagok Ág Tibor gyűjtéséből:
MEG KELL A BÚZÁNAK ÉRNI – Válogatás Ág Tibor korai népzenei gyűjtéséből:
♦ I. Ung- Zemplén megyeg ♦ II. Pozsony – Esztergom – Komárom – Nyitra – Hont – Nógrád megyék
A publikációk megkaphatók az intézetben.


  Ha értesülni szeretne róla, hogy milyen új videók kerülnek fel az oldalra
csatlakozzon a Televízió Facebook-oldalához!


A cikkek, illetve videók tartalma nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.
Célunk, hogy lehetőséget adjunk különböző vélemények megjelenésére.


Tags: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,


A bejegyzés trackback címe: https://www.televizio.sk/2014/09/a-ix-nepzenei-tabor-zaromusora/trackback/

Most itt van: Home // ESEMÉNY, KULTÚRA, Népművészet, Oktatás, Tábor, VIDEÓK, Zene // A IX. Népzenei tábor záróműsora





© Magyar Interaktív Televízió





© 2010 Magyar Interaktív Televízió. All rights reserved.
Edited by Microgramma