KULTÚRA7902 Videos

György Kurtág – 100. születésnapi élő koncert

100. születésnapját ünnepli Kurtág György (Lugos, Románia, 1926. február 19.) kétszeres Kossuth- és háromszoros Erkel Ferenc-díjas magyar zeneszerző, zongoraművész és kamarazene-tanár. Kurtág Györgyöt századik születésnapján filmbemutatóval, kiállítással, hangversennyel köszöntik.  A február 15. és 28. között, a Budapest Music Center szervezésében megvalósuló ünnepi fesztiválon nemzetközi sztárok és a hazai kortárszenei élet meghatározó előadói mutatják be Kurtág életművének […]

Korondi György, a lírai és spinto tenor

Korondi György (1936. február 18. – 2015. június 30.) Liszt Ferenc-díjas operaénekes (tenor), érdemes művész születésének 90. évfordulójára emlékezünk. Nagy kultúrájú énekes, aki különösen az olasz repertoárban nyújtott kitűnő alakításokat, de oratóriumszólistaként is emlékezetes fellépései voltak.  Kisgyermek korától énekelt templomi, iskolai és munkahelyi kórusban. Gépipari technikumban tanult, majd vasesztergályosként dolgozott, közben szülővárosa zeneiskolájában tanult énekelni […]

XXVI. Citeratalálkozó – Értékelés, a Patócs Lajos-díj átadása

A XXVI. Országos Citeratalálkozó az emléklapok és a Patócs Lajos-díj átadásával ért véget. A díjat a hodosi citerazenekar egykori alapítójáról, a 2015-ben elhunyt Patócs Lajosról nevezték el; minden évben kiosztják az országos seregszemlén egy kiválasztott csoportnak vagy személynek. Idén a Patócs-díj Balódi Lászlóhoz, Nemeshodos  község polgármesteréhez került.   A Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet a Csemadok […]

GNYT 2025 – Charlie

A 2025-ös Gombaszögi Nyári Táborban Horváth Charlie koncertje július 18-án, pénteken volt műsoron a Csemadok Színpadon. A koncert a fesztivál egyik kiemelt zenei eseménye volt a július 15. és 20. között megrendezett táborban. Horváth Károly, Liszt Ferenc-díjas magyar énekes, könnyűzenész, a rock, jazz, blues, funky jellegzetes rekedt hangú előadóművésze. Eredetileg balett-táncosnak készült, később még színészként is […]

„Ezért az asszonyért én is hallgatnék három évig” – Bajor Gizi

75 éve búcsúzott el a magyar közönség Bajor Gizitől. A Kossuth-díjas színésznő, kiváló művész, a Nemzeti Színház örökös tagja felejthetetlenül játszott klasszikus és modern darabokban, drámákban, vígjátékokban. A művésznő budai villájában Gobbi Hilda létesített Színészmúzeumot. Ismertebb filmjei a Rongyosok és A szűz és a gödölye. 1893. május 19-én látta meg a napvilágot. Két testvére mellett […]

Lehel György 100

Lehel György, Kossuth-díjas karmester 100 éve született. Figyelemmel kísérte a kortárs zeneszerzők munkásságát, és nagy érdemeket szerzett a kortárs magyar szerzők műveinek itthoni és külföldi népszerűsítésében. Zenei tanulmányait Kadosa Pál és Somogyi László magántanítványaként folytatta. Kadosa zeneszerzésre, Somogyi vezénylésre oktatta. A második világháború alatt családja elvesztette mindenét, ezért a háború után az akkor húszéves Lehelnek […]

XXVI. Citeratalálkozó – Csillag citerazenekar

A peredi Csillag citerazenekar id. Vankó Ferenc alapításával indult több évtizeddel ezelőtt, és azóta is a magyar népzenei hagyomány hű őrzője. 2009 óta ifj. Vankó Ferenc vezetésével új lendületet kapott a csoport: a hagyományos citerahangzás mellett, sokszínű, többszólamú muzsikával szólaltatják meg repertoárjukat, előadásaikkal a magyar népzene gazdagságát hozzák közelebb a közönséghez.   A Szlovákiai Magyar […]

ÖRÖKLÉT: Vásáry Tamás

Életének kilencvenharmadik évében elhunyt Vásáry Tamás világhírű zongoraművész, karmester. A Nemzet Művésze, a Magyar Szent István Rend tulajdonosa, a Kossuth-díjas zongoraművész, karmester, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara örökös tiszteletbeli főzeneigazgatója, elnök-karmestere és a közmédia Dohnányi Ernő-díjának elismertje, a Bartók Rádió Zenei Díj életműdíjasa február 5-én, életének 93. évében hunyt el. Vásáry Tamás 1933-ban született Debrecenbenn. […]

Patrick Bergin 75

75 éves lett Patrick Connolly Bergin ír színész, énekes. A színészet előtt matematikát tanított. Első főszerepét 1990-ben kapta Bob Rafelsontól Iain Glen és Fiona Shaw mellett A Hold hegyeiben (Mountains of the Moon). Ezután Julia Roberts brutális férjét alakította az Egy ágyban az ellenséggel című thrillerben. 1992-ben egy IRA terroristát formált meg Sean Bean-nel a Férfias […]

Egy hontalan európai: Végel László 85 éves

Ma ünnepli 85. születésnapját Végel László Kossuth-díjas regény- és drámaíró, esszéista. A hatvanas években foglalkozott irodalomkritikával, a nyolcvanas években pedig színházkritikával. 1941. február 1-jén született a királyi Jugoszláviában, Szenttamáson (Srbobran). Az elemi iskoláit Szenttamáson, a gimnáziumot Újvidéken fejezte be. Az újvidéki Magyar Tanszék és a belgrádi Filozófiai Tanszék hallgatója volt. Az 1960-as évektől kezdve a […]

XXVI. Citeratalálkozó – Rezeda Népzenei Együttes: A malomnak…

A 37 éve alakult ifjúsági Rezeda Népzenei Együttes a Győrhöz közeli településen, Dunaszegen működik. Tagjai folyamatosan cserélődnek, a zenekar gerincét mindenkor az általános iskola felső tagozatosai, a középiskolás tanulók és egyetemi hallgatók alkotják. Eddigi munkájukkal a KÓTA minősítő rendszerében 6 alkalommal érték el az Aranypáva nagydíjat és a Vass Lajos népzenei versenyben háromszor kapták meg […]

„Mario Lanza régi lemezeit hallgattam…”

105 éve született Mario Lanza, a múlt század első felének legnagyobb tenorja. Élete egy szélsőséges fordulatokban bővelkedő Shakespeare-tragédiára hasonlít: a szegény külvárosi gyerek az operaszínpadok tündöklő csillaga, népszerű filmsztár lesz, majd elbukik és összetörve hal meg idegenben. Alfredo Arnold Cocozza olasz bevándorlók gyermekeként látta meg a napvilágot Philadelphiában. Ötéves korától énekelt, de nem képezhette magát: […]

Elhunyt Fenyő Miklós

78 éves korában hajnalban elhunyt Fenyő Miklós (1947. március 12. – 2026. január 31.), a magyar rock and roll ikonikus alakja, énekes, zeneszerző és a legendás Hungária együttes alapítója volt. Pályafutása során több mint 400 dalt szerzett, és generációk számára tette meghatározóvá a „jampi” életérzést. Fenyő Miklós 1947-ben született Budapesten. 1956-ban a családjával együtt az […]

PIRK János retrospektív kiállítás nyílik Galántán

A Galántai Honismereti Múzeum szeretettel meghívja a kedves érdeklődőket 2026. január 28-án 17:00 órára PIRK JÁNOS – RETROSPEKTÍV c. kiállításának megnyitójára. Első alkalommal láthatók Pirk János, a galántai születésű Munkácsy-díjas festőművész alkotásai szülővárosában. A megnyitón közreműködik a Kodály Zoltán Daloskör Józsa Mónika vezetésével, és a megnyitót megtisztelik jelenlétükkel a művész gyermekei is. Kurátor: Pukkai Judit A […]

Bereményi Géza 80

80 éves Bereményi Géza Kossuth-, József Attila- és Balázs Béla-díjas író, dalszöveg- és forgatókönyvíró, filmrendező, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház örökös tagja.  Ismertebb filmjei: Eldorádó, A hídember. Többek között Cseh Tamás, Udvaros Dorottya, Básti Juli, Cserhalmi György, Für Anikó számára írt dalszövegeket. Vezető videó: Bereményi Géza: Az arany ára • A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház […]