XXVI. Citeratalálkozó – Értékelés, a Patócs Lajos-díj átadása

A XXVI. Országos Citeratalálkozó az emléklapok és a Patócs Lajos-díj átadásával ért véget.

A díjat a hodosi citerazenekar egykori alapítójáról, a 2015-ben elhunyt Patócs Lajosról nevezték el; minden évben kiosztják az országos seregszemlén egy kiválasztott csoportnak vagy személynek.

Idén a Patócs-díj Balódi Lászlóhoz, Nemeshodos  község polgármesteréhez került.

A Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet a Csemadok Nemeshodosi Alapszervezetével, a Nemeshodosi Citerásokkal és Nemeshodos Önkormányzatával karöltve 2025. október 11-én, szombaton a nemeshodosi kultúrházban megrendezte a XXVI. Országos Citeratalálkozót.

Szakmai értékelők:

Boráros Pál – a Pántlika Népzenekar tagja (Dunaszerdahely)

Nagy Iván – a Csallóközi Múzeum igazgatója (Dunaszerdahely)

Citera:

A citera a XX. század kezdete óta általában a szegényebb néprétegek hangszere: falusi és tanyai parasztoké, pusztai uradalmi cselédeké. Szegényebb helyeken még lakodalom is volt citerával. Citerás szórakozáson a zenész nem került pénzbe, a résztvevők felváltva játszottak a hangszeren. Előfordult, hogy ketten, hárman is citeráztak együtt: mindnyájan a dallamot játszották, de esetleg „az ügyesebb még kontrázott is hozzá” – ami nem állhatott egyébből, mint valamiféle, a cigányzenekart utánzó ritmuskíséretből.

A citerának a magyar nép közötti szélesebb körű elterjedéséről először Herman Ottó értesített a múlt század (XIX.) végén. Ma, a moldvai csángókat kivéve, az egész magyar nyelvterületen ismerik és használják e hangszert, de nem mindenhol egyenlő arányban. Az Alföldön van belőle a legtöbb. Úgy látszik É és K (Erdély) felé az Alföldről terjedt. Öreg csíki székelyek úgy emlékeznek, hogy a citerát az I. világháború végén vitték oda alföldi katonák.

Citerazenekar:

citerákon játszó népi együttes. Tagjai – 2–10 személy, nagyobb iskolás gyermekek vagy felnőttek (csak férfiak vagy nőkkel vegyesen) – általában az együttesben is ugyanazt és ugyanúgy játsszák, amit és ahogy egyenként is játszanak. Citerazenekarok szervezetten az ötvenes évek óta alakultak és váltak országos divattá. Részben műkedvelő tánccsoportok kísérésére, de leginkább hallgató közönség előtti (színpadi, rádióbeli) szereplés céljára alakultak. (→ még: hangszeres együttes) – Irod. Sárosi Bálint: Citera és citerajáték Szeged környékén (Ethn., 1961).
(Magyar néprajzi lexikon)

---

A szlovákiai (akkor még Csehszlovákia területén lévő) magyar településeken már az 1970-es években is működtek citerazenekarok, és sok esetben még korábbi időkre vezethető vissza a hangszer használata. A rendelkezésre álló adatok alapján az első, magát „citerazenekarnak” nevező, folyamatosan működő formációk a népzenei mozgalom fellendülésének időszakában, azaz az 1970-es évek elején alakultak.

• A Lukanényei Citerazenekar már 1972-ben működött.
• A Sarló Citerazenekar 1973-ban alakult, és 2023-ban ünnepelte 50 éves fennállását.
• A Nyárasdi (később LÁMPÁS) citerazene története szintén 1972-ben kezdődött.
• A Diószegi citerazenekar (később Dió Héj) pedig 1975-ben alakult meg.

A citera reneszánszára a Tavaszi Szél Népművészeti Verseny (1968–1994) idején került sor, amely versenysorozat nagyban ösztönözte a citerazenekarok sorra történő alakulását a Felvidéken.