A Kalevala napja

190 éve ünneplik ezen a napon a finnek a Kalevalát. 1835-ben Lönnrot Illés – Elias Lönnrot a finnek Homérosza ettől a naptól keltezte a Kalevala első kiadásának előszavát. A könyv azonban csak később került könyvárusi forgalomba. Első része 1835 karácsonyán, a második pedig 1836 március elején jelent meg.

A svéd nyelvű finn értelmiség köreiben kezdetben nem örvendett nagy népszerűségnek. Az írók és tudósok figyeltek fel inkább rá, előbb szülőhazájában, majd a negyvenes években már külföldön is. 1841-ben fordította le svédre a finn nyelvész, Castren.

A külföldiek közül pedig Grimm Jakab, a német nemzeti tudomány szellemóriása foglalkozott a finn népszellem e remek alkotásával. Müller Miksa a Kalevalát a homéroszi eposzokkal helyezte egy sorba. Steinthal, a hírneves német nyelvész csupán öt költeménynek adta meg a valódi hősköltemény nagy nevét. Ezek: az Iliász és az Odüsszeia, a Niebelungenlied, a Roland-ének és a Kalevala.

Aki nem olvasta, annak a tartalma röviden a következő (bár érdemes végigrágnia magát rajta az embernek, hiszen rendkívül gazdag és a képzeletnek gátat nem szabó eseménysorozat bontkaozik ki benne):

A mű tartalmát két fő részre – a főcselekményre és az epizódokra – oszthatjuk. A főcselekmény Vejnemöjnen és a szampó (csodamalom) körül forog, s 33 éneket foglal magában. Ebben elmondják a világ keletkezése, Vejnemöjnen születését a levegő tündérétől, Ilmatartól, és az agg Vejnemöjnennek, a víz és az ének istenének házasodási terveit, illetve leányszerző kalandjait. Először Joukahainen lapp énekesnek a húgát, a gyönyörű Ainót akarja elvenni, kit bátyja váltságdíjul ígért oda az agg énekistennek, mivel az dalversenyben legyőzte őt, ám a leány nem akar a fiatalszívű agghoz menni, és sírva a tengerpartra megy, s a habokba vész.

Erre Vejnemöjnen Északhon úrasszonyának, a boszorka Louhinak világszép lányát akarja megkérni. Elmegy Pohjolába, azaz Északhonba, de a lány kikosarazza, s inkább a közben odahívott ifjú Ilmarinennek, az „örökkovácsnak” nyújtja kezét, mivel ez elkészítette a boldogságot és szerencsét árasztó csodaszerkezetet, a szampót. Ilmarinen ifjú feleségét azonban kapzsisága és zsarnoksága miatt Kullervo vadállatokkal bosszúból széttépeti. Ekkor Ilmarinen, Vejnemöjnen, és a hozzájuk csatlakozott harmadik hős – Lemminkejnen – ismét Északhonba mennek, hogy a fiatalabbik lány kezét kérjék meg. Ő azonban egyikhez sem akar hozzámenni, s ezért a három hős visszarabolja a szampót, hajóra teszi, és kíséretükkel együtt hazaindul. Louhi varázsharcosaival utánuk röpül a tengeren, hogy a szampót visszavegye.

Nagy harc keletkezik, melyben a csodaszerkezet darabokra zúzódik, s csak néhány töredéke vetődik Suomi partjaira, de ez is elég, hogy örök boldogságot és szerencsét árasszon az országra. Vejnemöjnen, miután az uralmat átadta a terjedő kereszténységnek, rézcsónakon a kéklő messzeségbe távozik, de búcsúzáskor megjósolja, hogy lesz még idő, midőn visszasóvárogják őt, a boldogító ősköltészet, dalművészet örök mesterét…

Ehhez a főcselekményhez számos epizód csatlakozik szorosabban vagy lazábban. E mellékesemények közül főképp Lemminkejnen szerelmi története és az említett Kullervo-történet magaslik ki.

A tartalomnak egyik fő érdekessége az eseményekhez fűződő ráolvasó igék, a loitsurunók, melyekben az ősi pogány elemek a kereszténység eszméivel keverednek. Íme egy kis ízelítő ezek szépségéről:

Vejnemöjnen csónakot ácsol, s munka közben fejszéjével súlyos sebet ejt a térdén. A vér ömlését nem tudja elállítani. Most a vérzáráshoz értő öreg táltoshoz megy, s ez

• • • Keni Vejnemöjnent már most,
    • Gyógyítja a rosszuljártot.
    • Fölemelé szóra száját,
    • Megereszté mondókáját:
    • „Én nem mozgok én húsommal,
    • Teremtőmnek húsa mozgat,
    • Én nem forgok én erőmmel,
    • Alkotóm ereje forgat,
    • Én nem szólok ennen számmal,
    • Szólok Isten szája által;
    • Én nekem ha édes a szám,
    • Isten szája édesebb ám,
    • Én kezem ha szép is, bezzeg,
    • Teremtőm kezei szebbek…”

A Kalevala első kiadása 32 énekben 12078 sort tartalmazott, míg a második, az újabb gyűjtések eredményeivel kiegészített, és 1849-ben megjelent kiadás 50 runóból állt 22795 sorral, s így majdnem duplája az elsőnek. A Kalevala alatt ezt a második, bővített kiadást értjük.

Steinthal szerint a világ eposzai szerkezetre nézve három csoportba oszthatók: vannak tökéletes szerkezetűek, amelyekben minden részlet szorosan egybefügg. Ilyenek a homéroszi költemények. Vannak továbbá olyanok, amelyeknek részei lazán függnek össze, de az egyetlen, kiemelkedő főhős személye mégis egységes képet rajzol elénk. Ilyen például a Niebelungenlied. Végül a harmadik csoportba azok tartoznak, amelyek tulajdonképpen keretes elbeszélések. Ezeket csak a nyelv, a verselés, meg az összes részen átvonuló népiesség kapcsolja össze. Ilyen mozaikmű a Kalevala. Kisebb ellentmondások is találhatók benne. De ezek csak Lönnrot munkájának a következményei. Neki nem volt szíve a különböző vidékekről származó történeteket megváltoztatni. Kisebb a szerkezet gyarlóságából eredő hiány, mint a népköltés szépségeinek megrontásából eredhető kár.

A ​finn népi eposz, a Kalevala világa különös és gazdag világ. A tűz, a vas születésének eredetmondái keverednek benne ráolvasásokkal, más finnugor népek folklórjából ismert medveénekek menyasszonybúcsúztatókkal, ősi varázslatok későbbi keresztény elemekkel. Első változata 1835-ben látott napvilágot, s Reguly Antal már 1841-ben átültette magyarra néhány részletét. Több más, múlt századi próbálkozás után végül 1909-ben jelent meg az eredetihez valóban méltó, bravúros magyar Kalevala, Vikár Béla munkája, mely azóta csaknem tíz kiadást élt meg. Nagy Kálmánnak a Vikárénál hívebb, puritánabb, sugallatos, balladás hangvételű fordítása után, melyet legutóbb 1975-ben adtak ki, legutóbb a Finnországban élő Rácz István tolmácsolásában jelent meg. Rácz István nyelve természetes, könnyed, közel áll az élő beszédhez, formai újítása, mely az újabb finn gyakorlatot követi, tizenhat szótagos sorokba vonja össze az eddig nyolc szótagos sorpárokra tördelt szöveget. A Kalevala így látszólag rövidebb, valójában tömörebbé, gördülékenyebbé válik: az új fordítás mindenképpen hozzájárul ennek a világirodalomban páratlan műnek további népszerűsítéséhez.