Amerigo Tot kavicsasszonyai

Amerigo Tot
Amerigo Tot 1969-ben • FOTO: FORTEPAN /Zoltán Szalay

1909. szeptember 27-én született Fehérvárcsurgón, a Károlyi grófok kastélyának szomszédságában, egy szőlőhegyen és a legenda szerint születésekor mustban fürösztötték meg.

Amerigo Tot (Tóth Imre) grafikus, szobrászművész első fontosabb munkája egy fríz volt, melyet a római Roma Terminire készített. Absztrakt munkákat először 1950-ben alkotott. 1969-ben visszatér Magyarországra, és a Műcsarnokban egy kiállítása is volt ebben az évben. Közülük a leghíresebb a Csurgói Madonna, melyet szülőfaluja számára készített. Ugyancsak ismert alkotása 1983-ból A Mag apoteózisa (Gödöllő, agrártudományi egyetem aulája) című szobra, valamint a vatikáni Szent Péter-bazilika Magyar Kápolnája számára készített történelmi domborműve is.

A pécsi Amerigo Tot Múzeum őrzi alkotásainak egy részét.

1960 és 1970 között több, elsősorban olasz vonatkozású bűnügyi témájú filmben, többek között A keresztapa 2-ben is kisebb-nagyobb szerepeket vállalt. Huszárik Zoltán egy 18 perces filmet rendezett róla. 1978-ban 13 művet ajándékozott Pécs városnak.

Kapcsolódó:

Amerigo Tot műterme és állandó kiállítása

További hasonló témájú videók