Feltámadt Jézus ez napon
Az evangéliumok szerint Jézus pénteken napnyugtakor halt meg, és vasárnap reggel már üresen találták a sírját. Feltehető, hogy a szombat folyamán nem támadt fel, de legalábbis nem távozott, hiszen a sírt őrizték. Ha eltekintünk attól a lehetőségtől, hogy Jézus feltámadása után addig várakozott a sírboltban, míg be nem esteledett, és az őrség figyelme lankadni nem […]

Az evangéliumok szerint Jézus pénteken napnyugtakor halt meg, és vasárnap reggel már üresen találták a sírját. Feltehető, hogy a szombat folyamán nem támadt fel, de legalábbis nem távozott, hiszen a sírt őrizték. Ha eltekintünk attól a lehetőségtől, hogy Jézus feltámadása után addig várakozott a sírboltban, míg be nem esteledett, és az őrség figyelme lankadni nem kezdett, akkor azt kell gondolnunk, hogy legalább 24 órán át halott volt, és valamikor az éjszaka folyamán támadhatott fel. Mivel a napéjegyenlőségen túl vagyunk, már biztos, hogy az éjszaka 12 óránál rövidebb volt, tehát Jézus biztosan 36 óránál is kevesebb ideig volt halott.