Zajos Kincső (Édes Gergely AI, Madar) Irmuska tanítónéni című előadását láthatják. Felkészítő: Fišer Angéla.
A XVII. Kincskeresők regionális értékeket kutató diákok országos konferenciája 2022. november 8–9-én zajlott Galántán, a Pázmány Péter Alapítvány székházában.
A konferenciára témamegkötés nélkül jelentkezhettek a gyerekek a szülőföldhöz kötődő bemutatókkal – természet- és társadalomtudományos témakörben csakúgy, mint az új, a XXI. század követelményeinek megfelelő kezdeményezések, társulások vagy a hely szellemét gazdagító jeles személyek bemutatásával – vagy egyszerűen „csak” a saját családot, szülőket, nagyszülőket bemutató családtörténettel, a nagyszülők fényképalbumán keresztül – hisz ebből is kirajzolódik a regionális történelem egy-egy szelete.
Az országos konferencián 10 perces diákelőadások hangzanak el, melyet az előadók vetített képekkel, esetenként tárgyi emlékek bemutatásával illusztrálnak. Az előadás utáni 5 perces vitában a zsűritagokon kívül a diákok, a tanárok és az érdeklődő közönség is tehet fel a témával kapcsolatos kérdéseket, amelyeket az előadóknak röviden meg kell válaszolniuk.
Csütörtök, november 10. | ||||||||||
Sorszám | 1. szerző | Évf. | 2. szerző | Évf. | A munka címe | Felkészítő | Iskola/Intézmény | Település | ||
21. | 8:30-8:45 | Gyulai Dóra | 9. | Kováč Flóra Eszter | 9. | Csepreghy Ferenc, a szalkai népszínműíró | Zalaba Zsófia | Turzcel Lajos Alapiskola és Óvoda | Szalka | |
22. | 8:45-9:00 | Sinka Csenge | 8. | Szalay Sára | 8. | A mi hétköznapi hősünk: Varga Katalin | Rancsó Andrea | Tarczy Lajos MTNY AI | Hetény | |
23. | 9:00-9:15 | Kunc Olívia | 8. | Dédmamám, Molnár Anna | Renczés Nóra | Alapiskola | Deáki | |||
24. | 9:15-9:30 | Horvát Vivien | 9. | Sabo Bernadett | 9. | A buzitai lányok élete és népviselete régen | Ádám Csilla | Alapiskola | Buzita | |
25. | 9:30-9:45 | Baracskay Máté | 9. | Lancz Kevin | 9. | Historia Domus | Bognár Ivett | Mészáros Dávid AI és Ó | Nagymácséd | |
26. | 9:45-10:00 | Somogyi Fanny | 9. | Balogh Dávid | 9. | Az nagymácsédi jobbágyoknak dolgairúl | Mgr.Bognár Ivett | Mészáros Dávid AI és Ó | Nagymácséd | |
27. | 10:15-10:30 | Goga Vivien | 9. | Goga Veronika | 7. | A zselízi Kincső Néptáncegyüttes | Kaszmán Zoltán | Alapiskola | Zselíz | |
28. | 10:45-11:00 | Gyerpál Antónia | SZKI 2. | Koháry-kúria Fülek városában | PaedDr. Kiss Kinga, PhD. | Egészségügyi Középiskola | Dunaszerdahely | |||
29. | 11:00-11:15 | Néma Emese | 8. | Horváth Zsófia | 8. | Komjáti Zoltán, a méhész | Renczés Nóra | Alapiskola | Deáki | |
30. | 11:15-11:30 | Seres Krisztina | SZKI 3. | A vágfarkasdi komp és a Bufa története | Kiss Kinga | Egészségügyi Középiskola | Dunaszerdahely | |||
31. | 11:45-12:00 | Černák Dóra | 8. | Szabó Fanni | 8. | A Duna menti hálós halászatról | Rancsó Andrea | Tarczy Lajos MTNY AI | Hetény | |
32. | 11:30-11:45 | Banzi Botond | SZKI 2. | Kliment Ádám | SZKI 2. | Felvidéki leventék a nyugati fronton és a West-lagerben | Török Tivadar | Műszaki Szakközépiskola | Komárom | |
33. | 11:45-12:00 | Bugár Abigél | 8. | Szalóczi Boglárka | 8. | Rózsi Varsóba megy… | Renczés Nóra | Alapiskola | Deáki | |
34. | 12:00-12:15 | Fehér Ádám | 9. | Šoltó Viktória | 9. | Az 1931-es kosúti sortűz története | Mgr. Varga Dávid | Petőfi Sándor AI és Ó | Diószeg | |
35. | 12:15-12:30 | Losonszky Antónia | 7. | A Hidaskürti Alapiskola és Óvoda története | Losonszky Kinga | Alapiskola és Óvoda | Hidaskürt | |||
36. | 13:15-13:30 | Pálinkásová Alexa | SZKI 2. | Košťálová Karolína | SZKI 2. | Csallóközi kincsesdoboz: Gúta értékeinek nyomában | Harmanovsky Katalin | Magyar Tannyelvű Magán SZKI | Gúta | |
13:30-13:45 | Vadkerti Kincső | 6. | Melecski Dorka | 6. | A gútai árvíz, mint társadalmi kovász | Samu István | Corvin Mátyás AI | Gúta | ||
37. | 13:45-14:00 | Batta Simon Dániel | SZKI 2. | “DAColunk” – a DAC több, mint egy foci klub | Török Tivadar | Műszaki Szakközépiskola | Komárom | |||
38. | 14:00-14:15 | Kúr Nóra | 8. | A tyúkok titkos élete régen és ma | PaedDr. Szabó Andrea | Bartók Béla AI | Nagymegyer | |||
39. | 14:15-14:30 | Kovács Orsolya | 9. | Allergiások vagyunk | PaedDr. Szabó Andrea | Bartók Béla AI | Nagymegyer |