Kincskeresők XVII. – Dédmamám, Molnár Anna

Kunc Olívia, Deáki
Kunc Olívia, Deáki

Kunc Olívia (Alapiskola, Deáki) Dédmamám, Molnár Anna című előadását láthatják. Felkészítő: Renczés Nóra.

A XVII. Kincskeresők regionális értékeket kutató diákok országos konferenciát 2022. november 8–9-én tartották Galántán, a Pázmány Péter Alapítvány székházában.

A konferenciára témamegkötés nélkül jelentkezhettek a gyerekek a szülőföldhöz kötődő bemutatókkal – természet- és társadalomtudományos témakörben csakúgy, mint az új, a XXI. század követelményeinek megfelelő kezdeményezések, társulások vagy a hely szellemét gazdagító jeles személyek bemutatásával – vagy egyszerűen „csak” a saját családot, szülőket, nagyszülőket bemutató családtörténettel, a nagyszülők fényképalbumán keresztül – hisz ebből is kirajzolódik a regionális történelem egy-egy szelete.

Az országos konferencián 10 perces diákelőadások hangzanak el, melyet az előadók vetített képekkel, esetenként tárgyi emlékek bemutatásával illusztrálnak. Az előadás utáni 5 perces vitában a zsűritagokon kívül a diákok, a tanárok és az érdeklődő közönség is tehet fel a témával kapcsolatos kérdéseket, amelyeket az előadóknak röviden meg kell válaszolniuk.

Csütörtök, november 10.
Sorszám 1. szerző Évf. 2. szerző Évf. A munka címe Felkészítő Iskola/Intézmény Település
21. 8:30-8:45 Gyulai Dóra 9. Kováč Flóra Eszter 9. Csepreghy Ferenc, a szalkai népszínműíró Zalaba Zsófia Turzcel Lajos Alapiskola és Óvoda Szalka
22. 8:45-9:00 Sinka Csenge 8. Szalay Sára 8. A mi hétköznapi hősünk: Varga Katalin Rancsó Andrea Tarczy Lajos MTNY AI Hetény
23. 9:00-9:15 Kunc Olívia 8. Dédmamám, Molnár Anna Renczés Nóra Alapiskola Deáki
24. 9:15-9:30 Horvát Vivien 9. Sabo Bernadett 9. A buzitai lányok élete és népviselete régen Ádám Csilla Alapiskola Buzita
25. 9:30-9:45 Baracskay Máté 9. Lancz Kevin 9. Historia Domus Bognár Ivett Mészáros Dávid AI és Ó Nagymácséd
26. 9:45-10:00 Somogyi Fanny 9. Balogh Dávid 9. Az nagymácsédi jobbágyoknak dolgairúl Mgr.Bognár Ivett Mészáros Dávid AI és Ó Nagymácséd
27. 10:15-10:30 Goga Vivien 9. Goga Veronika 7. A zselízi Kincső Néptáncegyüttes Kaszmán Zoltán Alapiskola Zselíz
28. 10:45-11:00 Gyerpál Antónia SZKI 2. Koháry-kúria Fülek városában PaedDr. Kiss Kinga, PhD. Egészségügyi Középiskola Dunaszerdahely
29. 11:00-11:15 Néma Emese 8. Horváth Zsófia 8. Komjáti Zoltán, a méhész Renczés Nóra Alapiskola Deáki
30. 11:15-11:30 Seres Krisztina SZKI 3. A vágfarkasdi komp és a Bufa története Kiss Kinga Egészségügyi Középiskola Dunaszerdahely
31. 11:45-12:00 Černák Dóra 8. Szabó Fanni 8. A Duna menti hálós halászatról Rancsó Andrea Tarczy Lajos MTNY AI Hetény
32. 11:30-11:45 Banzi Botond SZKI 2. Kliment Ádám SZKI 2. Felvidéki leventék a nyugati fronton és a West-lagerben Török Tivadar Műszaki Szakközépiskola Komárom
33. 11:45-12:00 Bugár Abigél 8. Szalóczi Boglárka 8. Rózsi Varsóba megy… Renczés Nóra Alapiskola Deáki
34. 12:00-12:15 Fehér Ádám 9. Šoltó Viktória 9. Az 1931-es kosúti sortűz története Mgr. Varga Dávid Petőfi Sándor AI és Ó Diószeg
35. 12:15-12:30 Losonszky Antónia 7. A Hidaskürti Alapiskola és Óvoda története Losonszky Kinga Alapiskola és Óvoda Hidaskürt
36. 13:15-13:30 Pálinkásová Alexa SZKI 2. Košťálová Karolína SZKI 2. Csallóközi kincsesdoboz: Gúta értékeinek nyomában Harmanovsky Katalin Magyar Tannyelvű Magán SZKI Gúta
13:30-13:45 Vadkerti Kincső 6. Melecski Dorka 6. A gútai árvíz, mint társadalmi kovász Samu István Corvin Mátyás AI Gúta
37. 13:45-14:00 Batta Simon Dániel SZKI 2. „DAColunk” – a DAC több, mint egy foci klub Török Tivadar Műszaki Szakközépiskola Komárom
38. 14:00-14:15 Kúr Nóra 8. A tyúkok titkos élete régen és ma PaedDr. Szabó Andrea Bartók Béla AI Nagymegyer
39. 14:15-14:30 Kovács Orsolya 9. Allergiások vagyunk PaedDr. Szabó Andrea Bartók Béla AI Nagymegyer

 

Az első nap kiértékelése

A második nap kiértékelése

További hasonló témájú videók