Az idei Laposföld-díj átadása

A magyarországi Szkeptikus Társaság 2023-ban is átadja a Laposföld-díjat annak a személynek, aki a közönségük és az Egyesület tagsága szerint egyaránt a legtöbbet tette az elmúlt évben a tudomány társadalmi jelentőségének, presztízsének és az iránta érzett bizalomnak a lerombolásáért nagy nyilvánosság előtt kifejtett áltudományos nézeteivel, vagy álhírek, esetleg összeesküvés-elméletek terjesztésével.

Az idei díjátadó ceremóniára a óbudai Polaris Csillagvizsgálóban kerül sor április 22-én, a Föld Napján, 17:00 órai kezdettel, ahol a döntős jelöltek részletesebb bemutatása, valamint a díj átadása előtt egy ismeretterjesztő előadást is meghallgathatnak az érdeklődők arról, mióta és honnan tudjuk, hogy a Föld nem lapos. A rendezvényre korlátozott számban, de örömmel várnak minden érdeklődőt, de az egész eseményt a Facebook oldalukon fogják közvetíteni élőben. 

A 2021 óta már 3. alkalommal kiírt tudományos „citromdíj” odaítélésének első lépése a jelöltállítás és az első körös szavazás. Ez egy teljesen nyílt folyamat, amely során BÁRKI jelölhet embereket vagy szervezeteket a díjra és BÁRKI szavazhat az egyes jelöltekre (amennyiben azok megfelelnek a kiírásban szereplő kritériumoknak) az első körös szavazáson. Az első körös nyílt szavazásból az öt legtöbb szavazatot kapott személy kerül be a döntőbe (ezek idén a már megnevezett személyek). Ebből az öt BÁRKI által megszavazhatott személyből választják ki zárt szavazás során a Szkeptikus Társaság tagjai a „nyertest”.

A jelölési folyamatban fontos kritérium, hogy a megnevezett személy vagy szervezet az alább felsorolt tevékenységek közül legalább egyben “elévülhetetlen érdemeket szerzett”:

  • Áltudományos nézetek terjesztése
  • Tudományellenes és/vagy tudománytagadó megszólalások
  • Szélhámosság
  • Közönséget megtévesztő állítások, álhírek terjesztése
  • Összeesküvés-elméletek alkotása és/vagy terjesztése
  • Fogyasztók megtévesztése
  • Svindli termékek gyártása és/vagy forgalmazása
  • Fent meg nem jelölt, de hasonló jellegű tevékenység

https://www.facebook.com/events/203840572367959/

Az idei Laposföld-díj átadása | televizio.sk

A nyílt szavazás 2 hétig volt elérhető, amely alatt összesen közel 1700 szavazatot adtak le a 11 jelölt valamelyikére (egy személy több jelöltre is szavazhatott). A szavazatok számának összesítése alapján az alábbi személyek kerültek be a 2023-es Laposföld-díjért zajló verseny döntőjébe:

  • Bagdy Emőke – A szexuális fejlődéssel és a nemi szerepekkel kapcsolatos elavult, több évtizede meghaladott álláspont magabiztos és kitartó képviseletéért és ideológiai elköteleződésből fakadó rendszeres gendertagadó, homofób megnyilvánulásaiért, amelyeket gyakran fűszerez szabad megfogalmazású kvantumhalandzsával.
  • Bogár László közgazdász – A jóslás kategóriájába tartozó laikus elemzéseiért, amelyeket széles nyilvánosság előtt olyan köntösben fogalmaz meg, amely azt a látszatot kelti, mintha az előrejelzései megalapozottak lennének.
  • Máté Gábor – A lelki traumák és a daganatos megbetegedések közötti összefüggések tudományosnak feltüntetett túldimenzionálásával tévhitek terjesztéséért, valamint az orvosi etika szabályainak a rendszeres és súlyos megsértéséért.
  • Bardócz Zsuzsanna – Félrevezető, áltudományos nézeteket terjesztő tevékenységért, melyet több, mint két évtizede, tudománytalan anti-GMO kampányokban való részvétellel kezdett, de az elmúlt évre kártékony munkásságát kiterjesztette a téveszmék agykárosító mikrohullámoktól világ-összeesküvéses konteókig terjedő széles spektrumára.
  • Sebestyén Balázs – A tényekre alapuló tájékoztatás és szórakoztatás helyett a szóbeszédekre és laikus saját fejtegetésekre épülő, de nagyon határozottan, nagy nyilvánosság előtt előadott álhírek és összeesküvés-elméletek terjesztéséért.

Kapcsolódó:

Az okos az új szexi – Tényleg lapos lenne a Föld?!

És egy további illusztrációs összeállítás az áltudományok hihetőségéről: