ÖRÖKLÉT: Harry Belafonte

96 éves korában tegnap elhunyt Harry Belafonte, akinek énekesként, színészként és polgárjogi aktivistaként is nagy szerepe volt a szegregáció, rasszizmus elleni küzdelemben. Az 1950-es években robbant be a toplistákra személyes hangvételű népzenéjével, és ezzel faji korlátokat döntött le.

Harold George „Harry” Belafonte, Jr. 1927. március 1-jén született New Yorkban, tanulmányait a Social Research Dramatic Workshopban végezte 1946–1948 között. Közben, 1943–1945 között katonaként szolgált a II. világháborúban, majd munkás lett.

Belafonte olyan tehetségekkel együtt tanulta New Yorkban az előadóművészetet, mint Marlon Brando, Tony Curtis, Walter Matthau, Bea Arthur vagy Sidney Poitier, az utóbbival bensőséges barátságot is ápoltak. Tanulmányai mellett az American Negro Theater társulatának tagja volt, de Broadway-en is fellépett, ekkor kapta első Tony-jelölését is. Poitier-vel azon kevés fekete színész közé tartoztak, akik sikeres filmszínészi karriert tudhattak magukénak, kettejük közül azonban Poitier futott be végül a filmiparban.

Belaforténak azonban inkább zenei ambíciói voltak, az ötvenes években a zeneiparba is betört, a New York-i bárokból a toplistákig küzdötte magát: az 1956-ban megjelenő Calypso amellett, hogy a listák élére ugrott, ez lett az első album, amelyből egy év alatt egymillió fogyott, sőt, Angliában az első, amelyből ennyit egyáltalán megvettek.

Zenei és színészi karrierje mellett Belafonte legalább ennyire elhivatott aktivista volt, aki közeli barátságot ápolt Martin Luther Kinggel. Rendszeresen szót emelt többek közt a rasszizmus, az apartheid és a szegénység ellen is. Karrierje során három Grammyt nyert – ebből egy életműdíjat –, de Tony- és Emmy-díjjal is jutalmazták.

A karibi zene iránti rajongást olyan slágerekkel fűtötte fel, mint a Day-O (The Banana Boat Song) és a Jamaica Farewell.