Sütő András: Advent a Hargitán – Színjáték két részben

A Nemzeti Színház legendás előadásának felvétele (1986).

Az 1980-as évekre Sütő András művészetének fő iránya a kisebbségi kiszolgáltatottság elleni küzdelem lett. Esszéiben és drámáiban a romániai magyarság szétszóródása, fogyatkozása és megalázottsága vált elsődleges írói gondjává. A magyarság tömeges menekülése idején a „maradok, másként nem tehetek” kiállásával adott példát a nemzeti önmegőrzés igényére.

A darab az egyéni útkeresések története, szeretteink elvándorlása, a halálig tartó bűnhődés, vezeklés és az ezt kiváltó múltban elkövetett hibák folyton visszatérő, újra és újra megidézett képeivel. Az író ezzel állítja szembe két fiatal tiszta, és mindent legyőző szerelmét, amely valós csodákra is képes. Sajnos a saját hibáink, emberi gyengeségünk miatt ezeket a csodákat eltékozoljuk, nem becsüljük meg eléggé, így nem marad más nekünk, csak az emlékezés.

A cselekmény szentestén játszódik, elénk idéz egy különös, a mi mindennapi életünkben soha nem látott, misztikummal, néphagyományokkal teleszőtt világot. Az egyéni tragédiák, az Istenítéletként minden percen felettünk őrködő hótömegek hargitai világát, amiben Sütő András is élt, s ahonnan a szereplők és a történet származnak.

A helyszín egy kis boronaház a Hargitán, a Kis Romlás és (a valóságban ugyan nem létező) Nagy Romlás mellett, itt éli életét a korán megözvegyült Bódi Vencel. Ezen a helyen előttünk találkozik, múlt és jelen, tanúi lehetünk Márai lánya hat évvel ezelőtti elvesztésének, amit Vencel mai napig bán, és itt bontakozna az általa szeretett két fiatal, Gábor és Réka reményt adó kapcsolata, ha a múlt bűnei, és a körülmények ezt engednék. Gábort épp a szeretet ünnepén kell, hogy elveszítsék, amikor Réka végzetes kiáltása miatt betemeti a Nagy Romlás hosszú évek alatt összegyűlt hótömege. A második részben húsz évi vezeklő keresés után, egy újabb reményt adó szentestén, Réka megtalálja elveszett szerelmét, és isteni csodaként visszahozza az életbe. De a körülmények megint összefognak ellenük, álmaik nem teljesülhetnek, végleg hó és jég alá kerülnek mindketten.

Talán a darab mondanivalója és egyik legfontosabb mondata ez: „…hinni szeretném, hogy aki keresi, megtalálja a másikat, még ha befújták is ösvényeit a Nagy Romlás porkahavai.”

Szereplők:

Bartal Zsuzsa
Rubold Ödön
Sinkovits Imre
Götz Anna
Agárdy Gábor

Alkotók:

Rendező: Szirtes János, Sík Ferenc
Író: Sütő András
Operatőr: Bodó János, Zádori Ferenc
Zenei vezető: Simon Zoltán, Nagy Árpád
Zene: Orbán György
Jelmez: Schäffer Judit
Díszlet: Bakó József