Holle anyó és a két világ (Perinbaba a dva světy)

Képkocka a filmből – forrás: Bontonfilm

Két éve vár a közönség a Perinbaba (magyraul Holle anyó) című kultikus szlovák mesefilm folytatására, amely a Holle anyó és a két világ címet kapta. A szlovákiai mozibemutató 2023. január 12-én lesz.

 „Egész idő alatt kaptam a leveleket a nézőktől, hogy készítsem el a mese folytatását. Sokáig haboztam. Végül úgy döntöttem, hogy leforgatom a folytatást, de egy másik történettel” – meséli Juraj Jakubisko az első felvételekről. A két fő figura, Perinbaba és Zubatá is visszatér a filmben, de teljesen új karakterek kísérik őket.

A tavaly elhunyt Meky Žbirka örökre a Perinbaba és két világ című filmhez kötődik. 2020-ban írta meg a Slovenská című szerzeményt Juraj Jakubisko felkérésére. Juraj Jakubisko készített egy videoklipet, amelyet a mese első része ihletett. Az erőteljes dal rekordokat dönt a YouTube-on, megközelítőleg kétmillióan nézték meg. Egyúttal ízelítő abból is, milyen lesz Jakubisko új filmje.

„A karantén idején egyikünk sem utazhatott, és mivel még mindig a Prága–Pozsony útvonalon ingázom, elkezdett hiányozni Szlovákia. Eszembe jutottak a gyönyörű képek Juraj Jakubiska Perinbaba és a két világ filmjéből, amit Juraj korábban bemutatott, és megkérdezte, írnék-e neki dalt a filmhez. Ez a két dolog összejött, és inspirált a Slovenská megírására. Amikor most látom azt a klipet, amelyet Juraj szerkesztett a filmfelvételekből, azt hiszem, ennek egyszerűen meg kellett történnie” – mondta akkor Meky Žbirka a Slovenská című dal születésétől.

Miről szól a Perinbaba folytatása? Lukáš és keresztanyja, Perinbaba történetét mutatja be. Szülei, Alžbetka és Jakub (az eredeti Perinbabából) halála után Lukáš hosszú útra indul a boldogság kereséséért. Találékonyságának, fiatalos rettenthetetlenségének és ügyességének köszönhetően megtalálja a módját, hogy ne vesszen el a világban. A második rész feloldozást is hoz a két halhatatlan nővér, Perinbaba és Zubatá közötti harcban.

A Perinbaba és a két világ történet a boldogság és az igaz szerelem megtalálásához vezető utazásról. Reményt fog adni a nézőknek, hogy létezhet szebb és szabadabb világ, mint amit naponta tapasztalunk.