Karai József örök dallamai

Karai József és a Weöres Sándor versére szerzett Ugrótánc kottája

Számos népszerű kórusmű alkotója, az énekkari hangzás megújítója. Karai József zeneszerző, karnagy Budapesten született 1927. november 8-án, azaz 95 évvel ezelőtt. Tanulmányait Budapesten és Pécsett végezte 1935 és 1946 között. Zenei tanulmányait viszonylag későn, 12 éves korában kezdte. A II. világháború végén besorozták, majd a háború után a Villamos Műveknél volt segédmunkás. 1947 és 1954 között Viski János és Farkas Ferenc növendékeként zeneszerzést tanult, Ferencsik János, Kórodi András és Somogyi László irányításával pedig karmesteri tanulmányokat folytatott a Liszt Ferenc Zeneakadémián.

1948 és 1969 között több budapesti kórust vezényelt. Ez az időszak nagy mértékben hatott pályájára: számos kórusművet komponált. 1969 óta szabadúszó zeneszerzőként instrumentális műveket, dalokat, kantátákat, stb. szerzett.

Kompozíciói közül kb. 90 Magyarországon, 40 pedig külföldön (Darmstadtban, Pohlheimben, Frankfurtban, Tokióban, Moszkvában, Bostonban, Helsinkiben) került kiadásra. Lemezfelvételeinek száma meghaladja a százat. Ezeket a műveket világszerte játsszák.

Pályája négy állomásra osztható: a mesterek követése, a saját hang keresése, egy különleges avantgarde stílus kialakítása és egy, az egyszerűségen alapuló módszer kikristályosítása.

Fent:

Karai József: Estéli nótázás a Cantemus Gyermekkar előadásában • Vezényel: Szabó Dénes • Forrás: Cantemus Choral Institute

Karai József 60. születésnapi koncert, Zeneakadémia 1988. január 23. (eredeti VHS felvétel)

Karai József-Weöres Sándor: Ugrótánc • Miraculum Children’s Choir (Kecskemét) • Vezényel: Durányik László 

Karai József: Csillagoknak Teremtője • előadja a Kantátika Férfikar, Dunavarsány

Hajdúszoboszlói Bárdos Lajos Városi és Pedagógus Énekkar, 2017

További hasonló témájú videók