Nézőművészeti Főiskola Párkányban (ajánló)

2022. október 16-án 19:00 órai kezdettel mutatják be a párkányi városi művelődési központban a X. Őszi kulturális napok keretében a tatabányai Jászai Mari Színház „Nézőművészeti Főiskola” című előadását.

Az előadás valamikor a közeli jövőben játszódik, amikor már senki nem jár színházba. A nézők elszoktak a színháztól, mert kényelmetlennek találták; egy ideig megpróbáltak úgy viselkedni a színházban, mint a moziban, vagy otthon a tévé előtt, de ebből rengeteg konfliktus fakadt. A színészek egyre többször keveredtek velük vitába, sokszor leállt vagy félbeszakadt az előadás, pl. amikor két felbőszült statiszta a nézők közé hajított egy másfél mázsás kandelábert – négy halott, tizenöt sebesült.

A kormány bezáratta az összes színházat, de itt az ideje az óvatos nyitásnak. A Kultuszminisztérium prevenciós alapja létrehoz egy felsőfokú oktatási intézményt, mely diplomás nézőképzéssel foglalkozik. A diploma tulajdonképpen egyfajta jogosítvány, ami igazolja, hogy tulajdonosa alkalmas a színházban rá váró fokozott pszichikai és fizikai terhelés elviselésére.

Az előadást a 2003-as bemutató óta több mint 350-szer játszották. 2004-ben elnyerte a Vidor Fesztivál fődíját.

Szereplők: Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Katona László

A X. Őszi kulturális napok 2022. október 16–november 20. között zajlik Párkányban.

További hasonló témájú videók