Stewart Copeland turnéval ünnepel

Stewart Copeland, The Police on tour 2007 Boston (Wikipédia)

70 éves Stewart Copeland, a Police együttes alapító dobosa.

Police Deranged for Orchestra a címe annak a koncertsorozatnak, amely keretében a legendás rocksztár és zeneszerző, Stewart Copeland nagyzenekari hangszerelésben mutatja be munkásságát. A szimfonikus zenekarral előadott program Stewart négy évtizedes pályaívét mutatja be, aminek részeként természetesen a Police legnagyobb slágerei is előkerülnek.

A magyarországi helyszínen, Győrben augusztus 24-én Stewart mellett négy énekes is színpadra áll, továbbá a teljes Győri Filharmonikus Zenekar, Eímear Noone vezényletével. Olyan ismert dalokat hallhatunk, mint a Roxanne, a Can’t Stand Losing You és a Message In The Bottle. Az Equalizer című dal egy korábbi, Ravennában rögzített szimfonikus verziója a videóban látható.

Stewart Copeland életútja kétségkívül különleges: ő a máig meghatározó hatású Police egyik alapító dobosa, de egyben sikeres zeneszerző is, aki operákat, balettelőadásokat és nagyzenekari darabokat egyaránt jegyez. Sikerét jól szemlélteti, hogy többször ismerték el Grammy-díjjal is a munkásságát: legutóbb éppen idén kapta meg az „Év legjobb albumának” járó díjat, a Ricky Kej-dzsel közösen jegyzett Divine Tides című albumért.