A látomásos művész: Marc Chagall

Marc Chagall
Marc Chagall

135 éve született  Marc Chagall (1887–1985), a modern festészet egyik kiemelkedő alakja, a párizsi iskola tagja. Nem sorolható be a századeleji avantgárd egyik irányzatába sem, ugyanakkor hatása kétségtelenül nagy volt mind a szürrealistákra, mind az expresszionistákra.

Emlékképeket, bensőjén átszűrt meseszerű fantáziavilágot, és nem a látható valóságot ábrázolta. Műveiben a szereplő emberek, állatok, tárgyak szimbolikus értelműek. Életműve elsősorban ifjúsága emlékeiből táplálkozik, Vityebszk zsidónegyedének rituális életéből, a szegénység vidám, szomorú költészetéből.

„Marc a nevem, a lelkem érzékeny, a pénztárcám üres, de azt mondják, tehetséges vagyok.”

Művészetét általában három szakaszra bontják. Az első az 1907–10 közötti korszak, amelyben tematikáját sötét színekkel, hagyományos eszközökkel jeleníti meg. 1911-től a kubista térarchitektúra és a modern színelmélet szabályai szerint ábrázol.

Az 1930-as évektől pedig jelképei (szárnyas óra, gyertyatartó, szerelmespár, kecske, hal, …) minden formai kötöttség nélküli szabadsággal, ugyanakkor lelki viharokkal telve kerülnek a képre.

 „Párizsban végre (valahogy) ki tudtam fejezni azt a benső örömöt, amit néha Oroszországban éreztem: vityebszki gyermekkori emlékeim örömét.”

Kapcsolódó:

Marc Chagall álom- és fantáziavilága
A „fény városában” vált egyedi, látomásos művésszé az álmaiból merítő Marc Chagall

További hasonló témájú videók