Marc Chagall (1887–1985)

130 éve született Marc Chagall, a modern festészet egyik kiemelkedő alakja, a párizsi iskola tagja. Nem sorolható be a századeleji avantgárd egyik irányzatába sem, ugyanakkor hatása kétségtelenül nagy volt mind a szürrealistákra, mind az expresszionistákra.

Emlékképeket, bensőjén átszűrt meseszerű fantáziavilágot, és nem a látható valóságot ábrázolta. Műveiben a szereplő emberek, állatok, tárgyak szimbolikus értelműek. Életműve elsősorban ifjúsága emlékeiből táplálkozik, Vityebszk zsidónegyedének rituális életéből, a szegénység vidám, szomorú költészetéből.

Művészetét általában három szakaszra bontják. Az első az 1907–10 közötti korszak, amelyben tematikáját sötét színekkel, hagyományos eszközökkel jeleníti meg. 1911-től a kubista térarchitektúra és a modern színelmélet szabályai szerint ábrázol. Az 1930-as évektől pedig jelképei (szárnyas óra, gyertyatartó, szerelmespár, kecske, hal, …) minden formai kötöttség nélküli szabadsággal, ugyanakkor lelki viharokkal telve kerülnek a képre.

 

 

(Visited 11 times, 2 visits today)
%d blogger ezt szereti: